Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 23. (Budapest, 1987)

Mészáros Tamás: Rendezői új hullám a hetvenes években

is hallani az ismerős panaszokat. A bérletezés túlbiztosítja a színházakat, elfedi a bukásokat. Eladott nézőterek konganak az ürességtől, miközben a pénztárakban nem lehet jegyet kapni. Hát akkor most változtattak-e valamit a változások vagy sem? Először is le kell szögeznünk; itt minden gazdasági kérdésekkel függ össze. Azokkal pedig a legádázabb szinházi viták idején sem foglalkoztunk - vagyis boncolgattuk egy művészeti ág szervezeti felépítését, de anélkül, hogy anyagi helyzetéről, szabályozóiról megemlékeztünk volna. Csak egyetlen példa: a polémiák rendre elidőztek a színházi próbafolyamat kívánatos időtartamánál, bizonygatva, hogy az átlagosan hathetes magyarországi próbaidővel nem lehet kiérlelni a produkciókat. Tartsanak a szinházak kevesebb, de jobb minőségű bemutatót, akkor mindenki jól jár majd: a színész és a rendező lelkiismeretes munkája örömét, a közönség pedig a színvonalasabb eredményt élvezheti. Ez a jámbor óhaj több okból, - egyebek között a felduzzasztott társulatok foglalkoztatási kényszere miatt - nem volt teljesíthető. Abból a prózai szempontból pedig végképp nem vizsgálta meg senki a dolgot, hogy vajon mibe kerül a próbaidő meghosszabbítása? Holott ez kulcskérdés. A próbaidő ugyanis drága. Jelentős összegekkel növelheti a produkció költségeit, mégpedig egyszerűen s műszaki dolgozók szükségszerű túlóráztatása miatt. Tudni kell ehhez, hogy az úgynevezett "műszak" /világositok, disz létezők stb./ valamennyi színházunknál krónikus munkaerőhiánynyal küszködik. A 44 órás kötelező munkahét helyett majd mindenütt 80-90 órát dolgoznak. A százszázalékos túlóráztatás következményei egyébként is sokoldalú elemzést érdemelnének, nem utolsósorban a balesetveszély szempontjából, ám csak az anyagiaknál maradva: a megnyújtott próbaidő kényszerűen növeli a túlórák számát. Ezért némelyik gazdasági igazgató szembe is száll a próbafolyamat-hoszszabbitási törekvésekkel, mert kényszeríti a körülmények hatalma. Szabadabban, "bőkezűbben" akkor dolgozhat a szinház, ha a megadott, évadra bontott nézőszám-tervét túlteljesíti. Mert a túltelje sítésből származó bevétel negyven százalékát bérjellegű, illetve dologi kiadásokra fordíthatja. S ezen a lehetőségen ma már a szinházi üzemmenet zavartalansága múlik. Hiszen az áremelkedések az utóbbi években a színházat különösen sújtották: nemcsak a fűtés és világítás, hanem a hagyományos szinházi alapanyagok - fa textil- és festékáruk - drágulása révén. Ha ebben a "fokozódó" helyzetben a gazdasági vezetés talpon akar maradni - például premizálni igyek-