Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 23. (Budapest, 1987)
Mészáros Tamás: Rendezői új hullám a hetvenes években
sülősét - /"A néző nem annyira a hős szenvedését, mint Inkább a szenvedés felépítésének, kifejlődésének folyamatát, motívumait kezdi követni. A művésztől ezért nem magát az érzést várja, hanem azokat a sajátos művészi eszközöket, amelyek előhívják"./ - akkor valőjában majd az egész modern színháztörténetet áttekinthetjük, tapaaztalva, hogy ez az alaptétel elsődleges igényként, hatásprogramként vonul végig mindhárom rendszeren. Breoht 1940-ben publikálta a V-éffekt "rövid leírását", Martin EsslJLn Az abszurd dráma elméleté t 1961-ben jelentette még, a pszichodinamlkua szinház elveit pedig először 1963-ban fogalmazta meg Grotowski közvetlen munkatársa, Eugenio Bárba, Kísérletek színháza elmen. Munkáikban mindhárman szükségszerűen eljutottak arra a pontra, ahol definiálniuk kellett dramaturgiai elveiket. Brecht: "A V-effektus célje, hogy elidegenítse azt a társadalmi gesztust, amely ott van minden folyamat mélyén. Társadalmi gesztuson annak a társadalmi viszonynak mimikel és gesztusbeli kifejezését értjük, amelyben meghatározott korok emberei állnak egymással. "^ 2 ^ Esslins "Az abszurd dráma a nyelv radikális devalválására törekszik, olyen költészetre, amelynek e színpad konkrét és objektiválódott képeiből kell kialakulnia. A szinpadi történés túlnő az alakok által kimondott szavakon és gyakran ellent ia mond azoknak". ~" Bérbei "A pszichodinamikus színház célja az a pszichikai, sőt brutális és erőszakos pszichikai kísérlet, amelynek kényszerítenie kell a nézőt, hogy torzitó tükörben figyelje önmagát."^ Mint látjuk, mindhárom színpadi ars poetica megegyezik abban, hogy elveti a polgári szinház hagyományát, a nézőtől-szinésztől egyaránt átélést, belefeledkezést igénylő produkciót. Brecht a "társadalmi gesztust" akarja elidegeníteni, Esslln "objektiválódott képekről" beszél, Bárba pedig azt szeretné, hogy közönsége "torzitó tükörben figyelje önmagát". A közös cél érdekében igénybe vett formai eazközök azonban lényeges eltéréseket mutatnak. Brecht epikus színházat csinál, az abszurdok és a pszichodinamikus ok viszont a "tiszta szinház" hivei. Mig tehát Brecht magyaráz ós mesél, addig ők megmutatnak. Ezért lehetséges, hogy bár az abszurd és a pszichodinamikus szinház alapvető szándékait illetően nem tagadhatja meg a brechti ihletést, mégis közelebb állnak egymáshoz, mint közös forrásukhoz. Ezt a kérdést azért sem árt részletezni, mert a szélsőséges vélemények a hazai kritikában is bántóan eluralkodtak. Az egyik végletes nézet élesen különválasztja Breohtet az ötvenes-hatvanas évek szinházi kísérleteitől, kókler Brecht-torz itónak tartva 144