Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 22. (Budapest, 1987)
Tóth László: Fejezetek a felszabadulás utáni csehszlovákiai magyar színjátszás történetéből
szás sem tűnik fel másnak a kezdet kezdetén, az új államhatárok közá szorult magyar etnikum "nemzeti létének és öntudatának természetes megnyilvánulásánál". A tárgyalt szakasz kisebbségi színjátszásának útját, fejlődési tendenciáit először ugyancsak Turczel Lajos vázolta fel a két háború közti csehszlovákiai magyar szellemi életről festett nagy igényű freskójában, a Két korszak mezsgyéj énben. Kováts Miklós pedig értékes és alapozó monográfiát irt erről a témáról Magyar színjátszás és drámairodalom Csehszlovákiában 1918- 1938 cimmel, noha munkája nem mentes hiányosságoktól ós bizonyos elfogultságoktól sem. Ennek ellenére a korszak csehszlovákiai s zinj át Szásának tanulmányozása közben Kováts könyvét valóban lehetetlen megkerülni. Szükséges viszont eloszlatnunk egy babonát, mely nemesek a szlovákiai magyar irodalmat lengi körül már évtizedek óta, hanem a színjátszást, szinházi életet is. Ez pedig a szlovákiai magyar szinházkultúra semmiből indulásának babonája. Köztudott, hogy a magyar - magyarországi - színjátszás történetének milyen fontos állomásai kötődtek az egykori Felső-Magyarország területéhez, illetve e mai Szlovákia déli részeihez. Némi túlzással azt is mondhatnánk, hogy - a "cseppben a tenger" elve alapján - nagy vonalakban a teljes magyar azinháztörténet is megírható felvidéki kiindulással: az ily módon készült összefoglalót nem sok pontján kellene csak kiegészíteni. írásunk tárgyát illetően: a szlovenszkói magyar színjátszás két centruma, Kassa és Pozsony már az 1918 előtti Magyarország aránylag jól szervezett vidéki színészetének is két erős központja volt, s az éppen ügyeletes pozsonyi és kassal sz inidirekt orok - Polgár Károly és Faragó Ödön - társulatukkal együtt az államfordulat után is a helyükön maradtak, s ezzel a szlovenszkói magyar játékszín! kultúra Indítása gyakorlott szinházi vezetők és szinészek osztályrésze volt. Faragó Ödön, akire egéaz pályáját eldöntő hatást gyakoroltak a kolozsvári szinházban, Janovios J enő Igazgatása alatt eltöltött évei, már 1919 elején memorandumot intézett Vavro Srobárhoz, Szlovákia teljhatalmú miniszteréhez annak érdekében, hogy "Szlovenszkó kormányé, átérezvén kulturális kötelességét a kisebbséggel szemben, az itt működő magyar színtársulatok részére biztosítsa a működés lehetőségét". A szlovenszkói magyar színigazgatók aztán, bár élveztek némi állami szubvenciót, az üzletszinházak farkaatörvényei és e magasabb művészi ambíciók hiányát számonkérő kritika ostorosapásai, a nemzeti nyelv és identitás megőrzésének belső kényszere és az állami hatóságok gezdesági megszorításainak, elnemzetietlenitő törekvéseinek külső nyomása, a 80
