Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 22. (Budapest, 1987)

Kántor Lajos: Romániai magyar színház /1944-1984/

a sikersorozathoz/, amely a rendező Harag György trilógiájának ia nevezhető. A bemutatók jelzett dátuma tulajdonképpen félrevezető, minthogy a három előadás nem szorítható be egy-egy évadba: éveken át éltek, alakultak, fejlődtek - értek ezek a Sütő-Harag produkciók, külön-külön, olykor pedig ciklusba szervezve, egymást követő estéken /Kolozsvárt, 1979-ben a a magyarországi vendégjáték alkalmával, Budapesten, 1980 januárjában/; a kényszerűen változó szereposztás sem hozott színvonalcsökkenést - példa rá az 1978-as sepsiszentgyörgyi kollokvium keretében előadott Lócsiszár talán minden előzőt meghaladó sikere /Nagelschmidt szerepébe bravúrosan ugrott be Czikéli László/, illetve a mü repertoár-darabbá válása Kolozsvárt. /A budapesti vendégszereplés napjait követően elhunyt Péterffy Gyule - helyére Csiky András állt Millerként, a tragikus véget ért Balogh Évát Orosz Lujza helyettesitette, a Budapestre távozott Nagy Réka örökébe Antónia nővérként A. Toazó Ilona lépett; egy évtized alatt természetesen szükség volt még kisebb változtatásokra./ Harag színháza - a Sütő-trilógiával egyértelműen bizonyította szövegközpontú, de korántsem jelent szolgai alázatot, hanem együttalkotást, a mű lényegét adó gondolatok, gondolat- és magatartásütközések hangsúlyozását vagy éppen felerősítését, a látvány és a hangzás változatosan használt eszközeivel. Ilyen értelemben totális színháznak is mondhatjuk, mert a térbe helyezett, mozgásba hozott, célirányoaan modulált szöveg már nem a leírtnak a reprodukálása; a monológok, pároa és tömegjelenetek beállit^áben a rendező hasznosítja Brook tapasztalatát éa tanul Ciuleitől; azaz nem fél sem az erős /néhol már 8 naturalizmust súroló/ hatáskeltéstől /a testszlnház vívmányaiból is átvéve azt, amit haaznoaithatónak vél/, sem e finom stilizálástól. Továbbra is gondosan választja meg díszlettervezőit, akik aztán a szinpadi metaforák érvényesitésére alkalmas nagy teret /és sosem zárt szobabelsőt!/ szerkesztenek számáré, olyan elemekkel és anyagokból, amelyek adott pillanatban sokkoló hangeffektusok forrásaivá válnak. Igy lett a Lócslszárb

an Miroea Metcaboji korhűnek ható deszkepalánkja nagy robajjal való leomlásakor a mindent elsöprő lázadó indulat, harag kifélezésének eszköze; e Tóth László monumentális festői látomását háromdimenziós térbe átültető, színről színre változó és változtatható díszlet, hol a bezártság és rettenetes magány sugalmazója /például: Szervét az inkvizíció előtt/, hol a hamis látszat, a becaapottság leleplezője /a megláncolt Szervét, háttérben pedig az Őt hivó-ócsárló Kálvin a szószéken/; Nagy Endre díszlete e vízszintesből alig kiemelkedő jelzésekkel /mező, 68