Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 22. (Budapest, 1987)

Kántor Lajos: Romániai magyar színház /1944-1984/

vább tehát ezen e Tragédia-bemutatón. A látványosabb lehetőségekről lemondott ugyan a rendező, de nem magáról a látványról is; Paulovics László érzékeny alkotótársnak bizonyult, olyan szinpadot teremtett, amely a drámai költemény gondolati-művészi egységét sugallta, és mentes maradt a gépiességtől /a felfüggesztett orgonasipok, korongok és golyók utaltak a költői, "oratórium" jellegre; a szin két oldalán nyiló szekrényejtokon fordultak ki a változó történelmi jelmezek, amelyeket a főszereplő Ádám magára ölthetett/. E rendezői elképzeléshez, a díszlettervező létrehozta szigorú térkompozicióhoz kellett volna pontosan alkalmazkodnia a játéknak, jelképes mozgásnak, ez azonban nem közelitette meg A bosszúálló kapusb

an érvényesült szintet; és most - pedig a Tragédiában legalább annyira fontos lett volna - az egyes szereplők egyénitése, árnyalása sem sikerült. A költői szinház hitében és elkötelezettségében született, Szabó József kezdeményezésére és adaptáló munkája eredményeként, Sütő András nagysikerű regényének, az Anyám könnyű álmot igér-nek a szinpadi formája /1975/, de ehhez a vonulathoz sorolhatjuk D. R

# Popescu "vásári komédiájának", A szomorú angyalok történetén

ek "cirkuszporondra alkalmazott", zenésitett váradi változatát is /1976/; ez utóbbiban Szabó ismét kedvenc szinészeivel, Miskével, Csiky Ibolyával, Varga Vilmossal dolgozhatott együtt, a PIú szerepében újra Zalányi Gyulának nyilt alkalma a bizonyításra, a Lány pedig, a vásárhelyi főiskola újabb tehetséges végzettje. Csorna Judit úgy robbant be ezen a bemutatón, mint Az ifjú W.ben Zalányi. Es bár nem Szabó József rendezői tevékenységének része, mint a nagyváradi költői-színházi vonulat jelentős teljesítményét kell számon tartani Bányai Irón és Laczó Gusztáv játékát /utóbbié a rendezés érdeme is/ Marin Sorescu Édesanyánk /Anyaöl/ cimü jelképdrámájában /1978/. Részben a költőiség vitte sikerre Szabó József utolsó, egész Erdélyben ünnepelt vállalkozását, az Ósvigasztalás

t /1982. február/. A székely mitológiából kinőtt, korai Temási-szinmü /amely eredetileg a kolozsvári magyar szinház 1924-es drámapályázatára készült/ számos buktatót rejt magában, Szabónak azonban sikerült a provinciális-romantikus belterjességen túllépve, a székely harisnya és a piros-fekete csikós szoknya látványánál, a tüzimádás ősi rítusánál sokkal többet érvényesítenie: többnyire áthidalva a szöveg egyenetlenségeit, a dráma belső ellentmondásalt és szinszerütlen részeit, tágabb érvényességű modellt alkotott a váradi szinpadon /sa diadalmenetté alakult székelyföldi turné során számos kisebb szinpadon/, a századeleji történetet egy nópsors látomásává teljesítette /"hogy átmentsem az 47