Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 22. (Budapest, 1987)

Kántor Lajos: Romániai magyar színház /1944-1984/

mégsem váltak arctalanokká; arctalanok a bohóc-maszkot viselő, illetve bemeszelt képű hivatalnokok voltak, ők biztosították, mintegy diszletszerüen is, a mondhatni, semmi-hatalomért küzdő portások "bosszúállásának" szabad kibontakozását...Nagy kár, hogy e kiváló kezdet Nagyváradon folytatás nélkül maradt, sőt országosan sem igen akadt társulat /legfeljebb egy-egy hivatásos vagy amatőr, diákszinjátszói produkció időtartamára/, amely a stafétabotot átvegye. A váradi szinház és maga Szabó József meg a színészek a következő években visszatértek a kipróbáltabb eszközökhöz, a biztosabb talajra, de itt is jelentőset alkottak. Az 1973/74-es évad, amelyre a kritika egyértelműen felfigyelt, mint sz idézett példák jelezték, nem volt előzmények nélküli, és a folytatás sem maradt el, mégis érdemes ennél elidőzni: öt bemutató közül négy az országos átlagból is kiemelkedett. A választott darabok - Miller: Az alku

. Plenzdorf: Az ifjú W. újabb szenvedései

. Maróti Lajos: Az utolsó utáni éjszaka és Madách Imre: Az ember tragédiája - közvetlenül vagy közvetve korunk lényeges kérdéseihez szólnak hozzá; s noha irodalmi vagy dramaturgiai értékük nyilván különböző, a maguk műfajában mindegyik kétségtelenül értéket képvisel, vagy éppen remekmű ós állsndó próbatétel minden szinház számára. Maróti és Arthur Miller darabját Farkas István, a másik kettőt Szabó József rendezte. Farkas a professzionizmus magas szintjén jelentkezett, főként Az alku rendezőjeként /előzőleg a Tévedések vígjátékáv

al bizonyította ráhangolódását a modern színházra./; színészei, mindenekelőtt a főszereplő Vándor András, valamint Czikéli László és Kakuts Agnes tökéletes atmoszférát teremtettek, a drámai összecsapásokban egy-egy életsors szociológiai ós lélektani mélységében tárult fel a néző előtt. Szabó József az egymástól lényegileg különböző két darabban a költészetet tartotta elsősorban kiemelkedőnek. A német nyelvterületen kivül talán elsőként Váradon megszólaltatott NDK-beli drámaíró Edgar Wibeau tragikus sorsát értelmezni akarván, kettős nyomozást folytat: egy bűnügyit és egy lélektanit; Szabó József művészi érzékenységét ós társadalmi felelősségót dicséri, hogy dramaturgiai beavatkozások árán is háttérbe szorította a dráma riportszerüségét, s a naturalista valóságidézés helyett a költészet és filozofikum felé tolta az,előadást. Beavatkozásának eredményeként világosabban bontakozott ki apa és fiú, két nemzedék konfliktusa, és telitalálatnak bizonyult az éppen-felnövők életérzésének kifejezésére a "farmer-song" rendezőelvvé emelése. A nagyváradi operetthagyományt tudomásul véve, de tulajdonképpen meg is kontrázva, Szabó József Plenzdorf-előadásán nem