Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 22. (Budapest, 1987)
Kántor Lajos: Romániai magyar színház /1944-1984/
bukást hozó, ám jelentős kisérlet: a színpadi konvenciókkal szakítani akaró, diszlettelenitett, árkádos-ló pesős építményen eljátszott Romeo és Júlia . 1957-ben /Szabó József és Parkas István közös munkája/, Csiky András és Elekes Emma főszereplésével. A Harag György 1gazgatása alatt kibontakozó /1960-ig tartó/ első szakasz újabb, országos visszhangú sikerét ez 1958/59-es évad hozza, Baranga Kerge birka cimü vígjátékával és az Anna Frank naplójáv al. A Baranga-darabban Farkas István irányítása alatt az egész együttes Ács Alajossal az élen, bátran komódiázott, ennek a felfokozott komédiázásnak azonban társadalmi jelentése volt, nem egyszerűen a bürokráciát csipkedte meg. A Goodrich-Hackett-féle antifasiszta dokumentumfeldolgozás adott politikai tartalmán túl e másik előadás rendezője, Harag György a realista színjátszás lélektani lehetőségeit aknázta ki hatásosan - a címszerepet alekitó Elekes Emma, Csiky András ás partnereik egyéni hozzájárulásával. Jóllehet, másoknak is jut szerep, Csiky, Elekes és Ács a meghatározó szinészegyéniségei ekkor a szatmári színháznak - még a Hamlet et is rájuk meri épiteni Harag /Hamlet: Csiky, Ophelia: Elekes Emma/. Ács Alajos ezekben az években inkább a vígjátékokban tűnik ki, Csiky ós Elekes a "könnyebb" műfajban is kiváló társ, akárcsak Kölló Béla, Török István, Kisfalussy Bálint, Tarnói Emilia, Nagy Iza. Szabó József és Farkas István pedig a zenés játékot, a kabarét Ízléssel, az átlagosnál nagyobb, művészi igénnyel állítja szinpadra. 1960-ban a távozó Harag Györgyöt Csiky András követi az igazgatói székben - és a müsorpolitika alakításában, a művészi igényességben. A rendező-hiányt /Szabó József már 1957-ben Kolozsvárra, Farkas István 1965-ben Marosvásárhelyre szerződött/ főképpen saját erőből oldják meg: Kovács Ferenc Irodalmi titkárként,Cseresnyés Gyula színészként vállalt rendezést, hogy aztán mindketten a rendezői pályán maradjanak. Országos viszonylatban is figyelemre méltó a szatmáriak nyitása olyan darabok bemutatásával, mint Anouilh Pacsirtá ja /1961/ a Piacator-féle Háború és béke /1962/, Otcenásek Romeo. Júlia és a sötétség cimü kisregényének szinpadi változata /1962/, Kruczkowski: A szabadság első napja /1963/, John Osborne: Nézz vissza haraggal /1965/, Max Frisch: Don Juan /1967/, Anouilh: Becket /1968/, Camus: Caligula /1969/, Ionesco: A király halódik /1970/. Ennek a szakasznak legkiemelkedőbb, kétségtelenül színháztörténeti eseménye az Osborne-bemutató, amely új igényt és új művészeti lehetőséget jelzett a romániai magyar színjátszásban. Kovács Ferenc rendezése anélkül, hogy szembetűnő fogásokkal élt volna, a szöveg pontos elemzése alapján 30
