Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 22. (Budapest, 1987)
Kántor Lajos: Romániai magyar színház /1944-1984/
kellett melegítenie. A szinház és a közönség kölcsönösen kereste egymást. Majdnem egy évad ment rá, amig találkoztak." Hasonló következtetésekre jut Jékely is a Világosságban: "Az elmúlt két évadot színházunk történetírói egy kis jóakarattal a kísérletezés évadjának kell hogy elnevezzék." Felméri, hogy "az igazgatóság repertóriuma kimerült" /lásd: a Világosság 1945. májusi ankétján emlegetett "körúti" szellem!/, s most már a munkás és értelmiségi közönség igényes szórakozást váró részére kellene támaszkodni. /Jékely cikkének beszédes elme: Erdélyi szinház - erdélyi közönség./ Lényegében azonban nem változik e helyzet a következő szinházi évben sem; változatlanul sok a bemutató, s aligha emelkedik a szinvonal, noha olyan müvek is színre kerülnek, mint Az ember tragédiája /Ádám: Senkálszky Endre, Éva: Felszeghy Mária, Lucifer: Lantos Béla/ a Mandragora . A revizor , a Nők iskolája , A makrencos hölgy . Kisbán Miklós darabját, Az ostoba Li t is bemutatják /Nagy István A gyár ostromáv al van jelen, amely viszont nem mérhető az Özönvíz előtt mércéjével/, és a szinház művészi gárdájában még jelen van, továbbra is főszerepeket játszik Jancsó Adrienne ós /újra, legalábbis átmenetileg/ Kovács György /ők ketten fémjelzik most A néma leventét/ , fellép még Janovics jellemszinésze, Róthely Ödön, Fekete Mihály, a fiatalok közül Bara Margit és Andrási Márton. Évadvógi beszámolójában Szentimrei elsősorban műsorpolitikai gondokat jelez, a hegyományos izlés veszélyeiről szól, amit Nagy István megtold a már szigorú Ítélettel: "az elvtelen magyar egység szelleme előtt tett engedményeket a szinház is" /az operettek mellett elmarasztalja Heltai darabjának, Molnár Ferenc Az ördögé nek. Márai Sándor Kaland jának. Békeffy-S telle Janiká jának és Harsány! Zsolt A bolond Ásvayné jának műsoron tartását/; és a szinházi tömegnevelés hiányát látja A revizor bukásában. 1947 nyarán azután megjelenik ez új szinháztörvény, amely a már jelzett ós többektől sürgetett változásokat lehetővé, sőt kötelezővé teszi. A szinháztörvény, mint Szentimrei Jenő irja, a nemzeti színjátszás mellett "a nemzetiségi és népi színjátszás fenntartását ós fejlesztését szintén állami feladattá teszi, mindamellett a magánkezdeményezésnek is tág tere nyilik, sőt állami támogatásra la számithat megfelelő feltételek elfogadáaa esetén. /Ez csupán átmeneti érvényű. - K.L./ A kolozsvári állami magyar szinház a vidéki nemzeti színházakkal azonos elbánásban részesül és a marosvásárhelyi székely szinház állami rangra emelkedik." Az 1948-ben megjelenő kritikai összefoglalások szinvonslemelkedést állepitanek meg, és ezt 16
