Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 22. (Budapest, 1987)

Gerold László: Vajdasági magyar dráma és színjátszás /1957-1982/

is, mert évtizedekre visszamenőleg szinte tüntetett azzal, hogy a folyő irodalmi produkcióról tudomást sem vesz. Nincs hátráltatóbb körülmény a hazai dramaturgia kialakulására, mint a nem olvasó szin ház. Egyáltalán nem függetleníthető ettől a ténytől, hogy a vajdasági irodalom fiatalabb évjáratú Írói, köztük a már negyven felett já ró Symposion-nemzedékhez tartozók is, ritkán, tartózkodva és igencsak késve vállalkoznak drámaírásra. Inkább csak próbát tesznek a drámával, de folyamatosan nem kötelezik el magukat mellette. Hiányzik az a szinházi ösztönzés, amely regényekből, elbeszélésekből drá mát, prózairókból drámaszerzőket biztatna életre. /Herceg János 25 évvel ezelőtti regényének, az Ég és földn

ek előbb készült el a szerbhorvát, majd - nem a regényből, hanem a fordítás visszafordításával - a magyar nyelvű szinpadi változata. A vállalkozó c. David Storey-drámával csaknem egyidőben keletkezett, Kopeczkynak technika éa tematika szempontjából hasonló regényéből, A házb

ól mind a mai napig nem készült szinpadi adaptáció./ A két vajdasági magyar szin ház dramaturgiájának irodalomidegen magatartásához hozzátartozik a rendezők idegenkedése is a hazai daraboktól. Egyik színháznak sincs háziszerzője. A Deák-Virág kapcsolat óta nincs iró-rendező fegyverbarátság sem. Nem a közös gondolkodás vagy világszemlélet eredménye egy-egy hazai mü színpadra állítása. Legjobb esetben a szöveg kivál totta rendezői ötlet segíti közönség elé a müveket, de megtörténik, hogy ez sem, csak a kapott megbízatás. Magától értetődő, hogy a vaj dasági irók drámáinak színrevitele nem eredményezett sem egységes stílust, sem izgalmasan aktuális szinházat. Megjelenítésük - éppen úgy, mint Írásuk - az éppen divatos formák szerint történik. Ennek ellenére fokozatosan kialakul a jugoszláviai magyar drámaírók csapata, melyre nem érdektelen odafigyelni. Deák után, aki évek óta nem közölt drámát, Tolnai, Varga, Gobby Fehér és Kopeczky azok az irók, akiktől a nyolcvanas évek elejére válságba jutott, V8gy legalábbis az útkeresés bizonytalanságába tévedt dramaturgia szebb napokat remélhet. Kétségtelen, hogy pillanatnyilag, a negyedszázadnyi történet utolsó néhány óvóben nem született jelentős vajdasági dráma. Mondhat nánk: következésképp jelentős előadás sem készülhetett. Csakhogy a színháznak még van adóssága a drámairodalommal szemben. Nem kapott eddig színpadot néhány figyelemre méltó mü. Köztük Gobby Pehér Gyulának még 1965-ben megjelentetett paraboladrámája, A nagy épités melyben a félúton való megállás, a megtorpanás, a tető alá nem ho156