Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 22. (Budapest, 1987)

Gerold László: Vajdasági magyar dráma és színjátszás /1957-1982/

val készül a bosszúra. Saját felelősségét átháritja Bergerre, a gyepszéli, asztmás feltalálóra, aki csodálatos szerkezeteken töri a fejét, de soha semmit nem készit el, Romodának sem csinálja meg még a felesége életében Ígért petroleum-melegitőt, pedig tudja, mi vár rá: egy akácfa magasba nyúló ága. Sajátos csodabogár-kollekció képezi kettejük csendes viszályának közönségét: Kis Kurányi, a mások kárán szórakozó senki-kis-ember. Szent János, a méhész, aki az emberi jóságban hivő fanatizmusában még saját lánya, Szent Erzsébet elkurvulását sem veszi észre, Opana, a púpossá deformálódott zsákoló, Adamkó, a téglagyári munkás, akinek lábát tönkre tette a hideg sár, egykori eszményét - "miénk a gyári" - , szokta kiáltani feléje a félhülye Sebestyén gyerek, akinek papirja ven arról, hogy nehézfejü - pedig az idő és az emberek csúfolták meg. Kordován, a késdobáló, aki nagy sikereiről szeret mesélni, holott csak álmodozó, szerencsétlen kókler... Félelmetes és valós emberi világ, kisszerüségükben is tragikus szereplőkkel. Az Ezen az oldalon egy csehovi-gorkiji bácskai világvége-életkép, mely a jugoszláviai magyar dramaturgiában és szinpadon a kisváros_széli világnak és mentalitásnak sikeres, irodalomként is jelentős ábrázolása. Mert az utca nem csupán kerete a történetnek, ennek a világnak, hanem tartalma is. Az a világ, azok az emberek, akiknek drámába emelése fontos vonulat elindítását jelenthette volna. Csakhogy, mint annyi hasonló esetben, a folytatás ezúttal is elmaradt. Feltehetőleg nem a föstött díszletbe képzelt megengedhetetlenül gyenge előadás, melyhez hamisan optimista befejezést találtak ki, vette el az irók kedvét. Bár ki tudja..., a rossz szinpadi tapasztalat riasztóbb, mint amennyire vonzó a jó. Az Ezen az oldalonh

oz hasonlóan elsődlegesen nem szinpadra készült, de ennek ellenére, dráma- és színháztörténeti áttekintésből ugyancsak semmiképpen sem mellőzhető Domonkos István Én lenni /1977/ cimmel monodrámává szervezett verskollázsa. Az est gerincét "modern költészetünk egyik különleges, megismételhetetlen értéke" /Bori Imre/, Domonkos Kormányeltörésben c. poémája képezte, amelyben az örök költői, de mondhatnám értelmiségi, sőt emberi helyzet találkozik századunk ismét aktuálissá váló társadalmi problémájával, az emigrációval. A nyelv elvesztése, illetve az új nyelv meghódithatatlansága - ezt fejezi ki a vers központi motívumaként a főnévi igenév gyakori használata - a létezés senkiföldjére vetődött ember vallomása, melyben az elveszettségből, a sehová-sem-tartozásból követ-