Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 22. (Budapest, 1987)
Gerold László: Vajdasági magyar dráma és színjátszás /1957-1982/
ta. A felismerés tudetosodik benne, a eljut a lázadásig. Előbb csak azokkal perlekedik, akik az efféle "nehéz igazságot", az értelmetlen megpróbáltatásokat helyénvalónak tartják, majd eljut addig, amikor mindenkivel, a legfőbb hatalommal is kész szembeszállni. Ennek ellenére Tóth Ferenc Jóbja nem lesz lázadó, mert amikor sor kerülne a nagy, a végső szembesítésre - milyen igazi emberi momentum ez! -, elbátortelanodik. Bűnhődéset továbbra sem érti, de saját igazságát már nem tartja rendithetetlennek. És ekkor következik a váratlan fordulat: kiderül, Jób kiállta a próbát, rászolgált a megbocsátásra. De a számára szerencsés befejezés csak látszólagos megnyugvást hozhat: nem lesz, többé nem lehet az, aki a stációjárás előtt volt. Valami összetört benne. Erről, a tűrő jóbi emberben összetört lelki állapotról szól Tóth Ferenc izgalmas drámája, amelynek drámai-emberi motivumrendszerét bonyolítja, hogy erkölcsileg ez áldozat sem teljesen tiszta. Csak ilyennek hiszi magát. Stációjárásának jogtalanságán, értelmetlenségén ez mitsem változtat, de emberien összettó bonyolítja az első pillanatban végtelenül egyszerűnek tünő képletet, amely számunkra nem biblikus jellegénél fogva, hanem ma is aktuális emberi vonatkozásai folytán ismerős. Mert ki ne lett volna már a jóbihoz hasonló helyzetben? Ki ne kényszerült volna szembehelyezkedni egykori hitével, meggyőződésével, a fölötte álló, sérthetetlennek vélt, félt hatalom értelmetlenségével? Vagy: ki tudott belül is rendithetetlen maradni, ha érezte, hogy érdemtelenül büntetik? A Szabó István rendezte szebadkai előadás azzal, hogy az első rész látványos megoldásai helyett - a színpadra le-fölbillenő, fénylő lemezekkel bélelt hatalmas korongot szerkesztettek - a második részben a szó dominált, az eszmélő ember belső drámájára irányította a figyelmet. A címszerepet megformáló Pateki László jelmeze, maszkja ellenére sem az elképzelt bibliai Jóbot állitotta elénk, henem kortársunkat, ismerősünket úgy, hogy e "mivégre születik az ember" nyugtalanító kérdésként drámai erővel átsütött a szerep hiteles közna piságán. Varga Zoltán müve, A tanítvány /1970/ esetében szintén az előedás vállalta magára az emberi magetertásmodelleket bemutató biblikus példabeszéd közönségközeibe hozását. Szabó István rendezése nem esek képletesen, hanem valóban tükröt állított a nézők elé. A színházi sminkelőaaztalokra szerelt tükrök a színészekkel együtt a nyitott szinpad előterében fogadták a közönséget. Igy helyezte el a rendező a tükröket abban a viszonyrendszerben, amelynek az előadás 148
