Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 22. (Budapest, 1987)

Gerold László: Vajdasági magyar dráma és színjátszás /1957-1982/

gyűrű a mellónyzsebben és a Glória

, a Rendőrség és a Leszállás Pá rizsban. A túsz és A kaktusz virága

, a Tóték és A gyereket a gólya hozza

, a Caligula és az Egy bőrönd boldogság váltották egymást. Ugyanakkor az is szembetűnő, hogy a drámai hagyományból a modernebbnek tartott müvek felé fordul a müsorösszeállitói figyelem. Megjelenik Brecht /

Koldusopera

. Kurázsi mama/

. Svarc /

A meztelen király/ Kiritescu /

Szarkafészek/

. Csehov /egyfelvonásosai/, Krle£a /

Léda/

. 0*Ne

ill /

Boldogtalan hold/

/

Utazás az éjszakába/

. Pirandello /

Az ember, az állat és az erény/

. Synge /

A nyugati világ bajnoka/ neve a szinházi plakátokon. S mellettük addig soha nem játszott klasszikusokét láthat a közönség, a Bánk bán

t. Az ember tragédiájá

t, s a Csongor és Tündé

t. De ez a repertoár már a hetvenes évekig visz el bennünket, magábafoglalva azt a mintegy évtizednyi korszakot is, amelyet e Szabadkai Népszinház nagysikerű modern periódusaként tart az számon az emlékezet. A következő tiz évben is a szélsőséges értékek váltották egymást a műsorban - a Piszkos kezek és az Elcserélt vőlegény

, az Angyal szállt le Babilonba és a Bolond vasárnap

. A nagy Romulus és a Pérfihüség

. a Trójai nők és A pillangók szabadok

, a Berna

rda Alba háza és a Legénylakás, az Énekes madár s a Papagáj és a zsaru fut párhuzamosan -, azzal a módosítással, hogy a jó előadások sorozata nem évekig tart, mint a hetvenes években, hanem csak egy-egy felvillanásra van ereje a társulatnak. Ezek e kivételes szinházi pillanatok egy-egy sikeres rendezői vállalkozás eredményei. Ilyen Virág Mihály rendezése a Kaukázusi krétakör

. Harag György két vendégrendezése, a Tartuffe és a Tarelkin halála

. Szabó István néhány előadása, az Antigoné

, a Blöse úrék mindenkinek tartoznak

, meg az Énekes madár

, vagy a rádiórendezéstől olykor-olykor a színházhoz visszatérő Varga István remek Győzelemrendezése. Egészen kivételes hely illeti meg a legjelesebb jugoszláv drámaíró, Miroslav Krleza műveinek szabadkai előadásait - Kálvária

. Galícia

. Ut a paradicsom ba -, amelyek országos jelentőségűek voltak. A nyolcvanas évekre, sajnos, tovább romlott az előadások színvonala, részint mert a rendezők válságba kerültek, részint mert nem a legalkalmasabb vendégrendezőket hívták meg. S a társulat is gyengült, nemcsak a régi tagok morzsolódtak le, hanem a főiskolát végzett fiatalok is, az utóbbiek vagy az Újvidéki Színházhoz szerződtek, vagy magyarországi színházakban folytatták pályájukat. így a nyolcvanas évek közepén a szabadkai társulat, a jugoszláviai magyarság nemcsak legnagyobb múlttal rendelkező, hanem egyetlen igazi színháza, minden eddigi-