Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 22. (Budapest, 1987)

Gerold László: Vajdasági magyar dráma és színjátszás /1957-1982/

mével és a négerkérdós mai állásával", Irta a Magyar Szó riportere. A szinházi újság pedig ilyen felhívást intéz a nézőkhöz: "Néző! Ne feledd, hogy viselkedéseddel Te is hozzájárulsz a darab sikeréhez, amelyet nézel. Ha nyugtalan vagy, zavarod a művészt jelenlétében, aki nem tudja beleélni magát szerepébe. Zavarod a többi nézőt is, hogy együtt érezzen ez előadással, de önmagadat is megkárositod, mert nem tudod helyesen fölfogni, amit a művészek a szinen bemutatnak" . A színháznak elsősorban közvetítenie ós tudatosítania kellett a társadalmi változásokat. A népszínház valóban a nép szinháza kivánt lenni. S műsorát is ennek megfelelően kellett összeállítania: "Ismertetnünk kell - olvasható a 7 Nap egyik számában - a haladó világirodalmat, a Szovjetunió kiváló szerzőit, a délszláv nemzetek irodalmát, a magyar népi szinpad termékeit, s ezzel fejlődésnek indítani a jugoszláviai magyarság haladó szinpadmüvészetót. Végül szórakoztató darabok szinrehozatáláról is kell gondoskodnunk, hogy az újjáépítésben dolgozó tömegeink felüdülést nyerjenek a színházban is." A többfelé figyelés kényszere tehát már az indulás pillanatában meghatározta a szinház műsorát. Ki kellet elégíteni a jó színháztól, a tartalmas müvektől évtizedekig megfosztott, eltiltott - kisszámú, de mégis létező - közönséget, s ugyanakkor bizonyos engedményeket kellett tenni az operetteken, a másod- és harraadvirágzású népszínműveken nevelkedett rétegnek is. Uj közönséget kellett nevelni, anélkül, hogy azokat, akik már hozzászoktak a szinházhoz jóllehet lényegesen másmilyenhez, mint amilyent az itteni első magyar hivatásos szinház csinálni hivatott - elveszítse. Újból s régiből kellett úgy válogatni a műsort, hogy összhangban legyen a kor társadalmi kívánalmaival, hogy e társulat irodalmi-szinházi példával bizonyítsa a valóság sikján lejátszódó átalakulás jogosságát, fontosságát. Olyan darabokból állították össze egy-egy évad repertoárját, amelyek vagy a letűnt társadalmi viszonyokat bírálták leleplezve azok embertelenségeit, ellentmondásait, vagy az alakuló új minőségi különbségeit, emberi előnyeit emelték ki, esetleg amelyek mindkét feledatnak eleget tettek. Néhány évtized távlatából kétségtelenül mosolyogni való az egykori, akadályokat nem ismerő lendület, amely azonban, ez is kétségtelen, valóban a semmiből teremtett szinházat, társulatot, sőt közönséget is. Hőskor volt, minden naivitása, túlkapása ellenére is. Emlékezéseikben az alapító tagok legtöbbször azt emiitik, hogy a szinészek festették és ácsolták a díszleteket, verrták e ruhákat,