Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 20. (Budapest, 1986)
Fuchs Lívia: A csodálatos mandarin a magyar színpadokon /1956-1985/
nyes és előadómüvészileg rendkívül nehéz feladatokat rőva a fiatal /és néhány képzett táncosra épülő/ társulatra. /A budapesti operai változat e hiteles "másolatát" a Szegedi Balett 1965-ben felújította./ Az 1965/66-os évadtól gyökeresen megváltozott a helyzet: Imre Zoltán személyeben tehetséges állandó koreográfusa lett a társulatnak, igy az elkövetkező évadokban megszűntek a vendégbetanitások és utánjátszások. Az együttes kizárólag Imre Zoltán koreográfiai ősbemutatóival jelentkezett, s ezzel elindult egy önálló, korszerű arculat kialakításának útján. Hogy ennek ellenére az 1968/69-es évad elején ismét Harangozó Gyula verziójában mutatták be A csodálatos manda rin t, azt az az áldatlan helyzet magyarázza, amiben a Szegedi Balett eddigre gyakorlatilag felőrlődött, s egyetlen megmaradt - a Balett Intézetet végzett - táncosnőjére építve csakis ilyen kislétszámú balett bemutatására vállalkozhatott a teljes felbomlás előtt, Imre Zoltán eddigre már külföldre szerződött. Több évi NSZK-beli /Kölni Táncfórum és Darmstadt/ és angliai /Ballet Rambert/ koreográfiai munka után Imre - annak ellenére, hogy egész koreográfiai pályája során inkább a szimfonikus megformálásmód felé vonzódott - 1980ban a Gelsenkircheni Zenés Szinház társulata számára megkomponálta A csodálatos mandarin t, ami Magyarországról való távozása előtt "készen volt", ha gyakorlatilag az első próbákig sem jutott el. ^*' A Szegeden elsorvadó együttessel ellentétben Pécsett Eck Imre - aki művészeti vezetője s évekig egyedüli koreográfusa a PÉCSI BALÉT Tnek - hamarosan a tánc és a magyar zenei avantgárdé törekvések országos jelentőségű műhelyévé fejlesztette a társulatot. Eck Imre már pécsi indulásakor a n ma n problémáit állította tánc színpadára - ami egyre égetőbben hiányzott az operabalett látóköréből, és csak áttételesen, elvont formákká transzponálva jelent meg Szegeden Imre Zoltánnál -, többnyire szimbolikus, néhol viszont kimondottan naturalista megjelenítéssel, a tradíció-
