Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 20. (Budapest, 1986)
Maácz László: Kísérlet egy művészportréra: Rábai Miklós
függésben vált kivétellé, még akkor is, ha A kisbojtár több ponton tükrözte a "pas d'action és divertissement" ismeretes receptjét, vagy ha a balladák némely részlete táncnyelvében szűkreszabottnak sikerült. Ivfem tudni pontosan, mi okozta, hogy röviddel ezután Rábai feladta többletigényeit, s miközben látszólag visszatért a folklórhoz, maga is egyre inkább a dekorativitás kultuszába váltott át. Valószínűleg szerepet játszott ebben a fordulatban egyf elvonás osa inak végzetes visszhanghiánya, s feltehetően saját darabjaival vallott kudarca is a 13 Táncminiatür c. műsorban. Később pedig, már a hatvanas évek második felében ő is elfogadta azt a "forgalmazáspolitikát", amely a hivatásos, majd $iï&GÇ együtteseket érintette, s amely hivatalos kívánalomként jóformán csak a kötelező évi előadásszám, valamint a bevételi terv teljesítését szorgalmazta, művészeti követelmények dolgában pedig az alkotói szabadság demokratizmusából átcsapott a nemtörődöm liberalizmusba. Egyébként arról szó sincs, hogy ebben a második nagy periódusban Rábai és az együttes elvesztette volna a közönségét /a szegedi Szabadtéri Játékokon a társulat fellépése évről-évre biztos üzletet és táblás házakat hozott/, s az is igazságtalan lenne, ha ezt a korszakot egészében terméketlennek minősítenénk, hiszen ekkor született a Kun verbunk , a Háry intermezzo , a Kukoricafosztás , s a kiemelkedő jelentőségű Utak . Mégis, az évtized végéről datálódó Táncra. muzsikára! , illetve Hétszinvirág c. műsorokban világosan felismerhető a formai önismétlés, s egyfajta beállítottság a gondolati mélységet nélkülöző show-müfajra. A fordulatot úgy is megfogalmazhatjuk, hogy a második periódusban a koreográfus már inkább formálási rutinjára, valamint a felhalmozott repertoárra támaszkodott. A problémátlan derű és látvány fokozódó eluralkodása nemcsak a népművészet forrásaitól való titkos vagy nyilt távolodást hozta magával, valamint a koreográfiai igények feladását, továbbá a szinpadi kellékek és dekórumok elszaporodását, hanem egy "táncpolitikai" következményt is. Mert miközben a koreográfus a hatvanas években nemcsak közéleti
