Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 19. (Budapest, 1986)
Tahy Nóra: A teátrális szokás. Eddigi szerepe a magyar színháztörténet megértésében ás rendszeres vizsgálatának alapjai
ről alkotott elképzeléséről. Ez akkor is érvényes.ha azokra az elvárásokra gondolunk, melyeket az egyes tényezők kiváltanak. Norbert Elias fogalmazásában ez a következőképpen néz ki: "Tervek és cselekedetek; az egyes emberek emocionális és racionális megnyilvánulásai állandóan barátian vagy ellenségesen fonódnak egymásba. Az emberi terveknek és cselekedeteknek alapvető összefonódása előidézhet változásokat, melyeket egyetlen egyén sem tervezett vagy alkotott. Belőle, az emberek kölcsönös függéséből adódik egy sajátos rend, amely erősebb és kényszerítőbb mint az egyes ember akarata és értelmi belátása. Ez az összefonódási rend az, mely a történelmi változás menetét meghatározza. Ez az, amely a civilizációs fo/7 / lyamatnak alapját alkotta." Az ő értelmezése nem zárja ki, hogy az egyénnek ne legyen szerepe, de ez mindig a fent idézett kölcsönös viszonylati szerkezeten belül létezik. Elias koncepciója a szinház fejlődésén is leolvasható, de az eddig határterületként vizsgált jelenségeken is. Ellenkező esetben a jövő színházának tisztán kellene előttünk állnia és a fej/8/ lődési végpontnak leolvashatóvá kellene válnia.' ' Tervszerűtlen és véletlen tehát olyan értelemben, hogy nem lehet előre kiszámítani, hogy egy civilizáció adott állapotában a lehetséges feltételek közül melyek lesznek mérvadók a szinház fejlődésére; valamint hogy a szinház fejlődése nem egyetlen változathoz kapcsolódik. b/ Az elmondottak felvetik a teátrális szokás értékelésének kérdését. Nem arról van szó, hogy a feldolgozott jelenségek közül melyik "magasabbrendü" mint a másik, hanem, hogy léteznek-e objektiv kritériumok e jelenségek vizsgálatához. Mielőtt közelebbről foglalkoznék ezzel, szeretnék utalni Norbert Eliasnak a civilizációs fejlődés vizsgálatával kapcsolatos megfigyelésére: "A szilárd hatalmi monopóliumokkal rendelkező társadalmak, amelyeket egy nagyobb hercegi- vagy királyi udvar személyesít meg, olyan társadalmak, amelyekben a funkciómegosztás többé-kevésbé előrehaladott, amelyekben a cselekedeti láncok, melyek az egyént lekötik, hosszabbak és amelyek-