Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 19. (Budapest, 1986)

Tahy Nóra: A teátrális szokás. Eddigi szerepe a magyar színháztörténet megértésében ás rendszeres vizsgálatának alapjai

tásban persze csak olyan szokások szerepelnek, melyek mind­két szempont szerint teátrálisak; ennek oka nem utolsósorban a vizsgált terület, mivel a farsangi időszak alig rendelke­zik olyen jelenségekkel, melyek kizárólag formailag lennének teátrálisak/ 24 ^ Az előző kiindulópontokat bizonyos fokig rendszerezve Ujváry Zoltán két elméletileg rőgzitett komponensből indul ki: A szokásból /sz/ és a teátrális elemből /A,B,C/. A teát­rális szokás jelenségének három csoportba való beosztását az teszi szükségessé, hogy a két komponens történelmileg el­térő erővel hatott egymásra: A teátrális szokás alapját maga a szokás jeleniti /sz/; a szokásra ható drámai jellegű elemek elnyomják a tiszta szokás sikját egy tudatos teatralitás javára. "Összefoglalva a műfaji problémá­kat, azt mondhatjuk, hogy a dramatikus elemek mindhárom tí­pusban megtalálhatók. Az Á típusban a drámai szerkesztés nem vehető tudatosnak, a C csoportban azonban határozott igény és követelmény. Átmenetet e tekintetben is a B tipusbeliek jelen tenek."^ 26 ' Az előttünk levő beosztás kinál ugyan egy hidat a népszokástól a szinházig tartó fejlődés megértéséhez, vi­szont B különböző fejlődési fokokon lévő megjelenési formák­nak egy olyan széles skáláját tartalmazza, ami szükségessé tesz egy specifikusabb beosztást. 7. A teatralitás fejlődési folyamata. Norbert Eliasnak a civilizáció fejlődéséről nyert eredményei tükrében a/ A teátrális szokásnak mint teátrális jelenségnek a kutatása a magyar szinháznak az 1. illetve 2. világháborúig tartó történetében nemcsak értékelési nehézségek elé állított hanem az is problematikusnak tünt, hogy az emiitett jelensé­geket a magyar színháztörténetbe beillesszem. Ez természete­sen csak akkor érvényes, ha a színháztörténet általánosan elfogadott modelljén egy lineáris, célirányos fejlődést ér­tünk, amelybe a teátrális szokás differenciálatlanul alkalma­zott tényezőként épül be, puszta láncszemként egy olyen sor-

Next

/
Thumbnails
Contents