Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 19. (Budapest, 1986)

Tahy Nóra: A teátrális szokás. Eddigi szerepe a magyar színháztörténet megértésében ás rendszeres vizsgálatának alapjai

ni, hogy Hont Perenc kivételével az emiitett kutatóknál - néprajzosokról lévén szó - a jelenségek színháztudományi értékelése eddig elmaradt* 5* A teátrális szokás jelenségeinek hozzáférhető forrásanya­gai és azok értékelése Már emiitettem, hogy az utolsó évtizedek egy folyamatosan erősödő sorvadási fejlődést hoztak magukkal a magyar nyelvte­rület teátrális szokásai terén. Tehát arról van sző, hogy az ezzel a tárgyterülettel való foglalkozás elsősorban csak forráselemzés lehet. Ennek felismeréséhez rögtőn kapcsolódik az a kérdés, hogy miként értékeljük a teátrális szokás fel­jegyzéseit, melyek a magyar néprajzkutatás már leirt fejlő­dési folyamatában keletkeztek, külön figyelemmel a teatrali­tásukra* Az 1940-ig tartó időszakra kétségtelenül érvényes Hont Ferencnek a teátrális szokáskutatás már emiitett előfutárának általános értékelésex "Gyűjtőink ugyanis csupán a szöveg, e­setleg a dallam, szerencsésebb esetben a kellékek, ruhák és a játékcselekmény vonalának lejegyzésére szorítkoztak. Az e­gyéb játékmozzanatok, mimika, gesztus, hangszín, hangsúly, tempó, ritmus, mozgás jelleg és irány, stilus..* leírás stb* legalább megközelítő jelölése nélkül a leírás a színjáték­kutató számára annyit jelent, mint zenetörténésznek a dallam /1/ nélkül lejegyzett énekszüveg*"' ' És nemcsak egy fordulatot ir elő, hanem egy Írásnak is megnevezi a elmét, amelynél ezek a hibák szerinte már nem /0/ figyelhetők meg.' ' Elolvastam ezt az Írást, és számomra kérdéses, hogy ilyen tiszta követelések után Hont hogyan 1­télhette meg a szóban forgó munkát ilyen pozitiven. Egy le­hetséges felelet lehet, hogy Hont a kérdések megfogalmazásá­ban melyeket a teátrális szokáskutatás hoz/ott/ magával, már nyiltan az új megítélés pártján állt, bizonyos jelenségek megítélésében még kötődött a fent leirt hagyományos Ítélet­rendszerhez. Ennek ellenére szeretném a munkát röviden jelle­mezni, mert tartalmaz néhány közkeletű tévea állítást. /Csak

Next

/
Thumbnails
Contents