Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 19. (Budapest, 1986)

Bóna László: A természet mint kellék /Motívumkereső színházi táborozás/ Kaméleon Színházi Csoport - 1983, július, Kurd község

Az archetipusos népi motivumok, népszokások, népi teátrális, dramatikus alkalmak, népköltészeti jelképek REKONSTRUÁLÁSA e munkában lényegtelenné vált, nem a tökéletes újraalkotás vált fontossá, hanem az, hogy az eredeti motivumok által hordozott világképnek, pontosabban gondolkodási logikának szinházi nyelven találjunk megfelelő mai formákat. A JELALKOTÁS folyamata a természeti jelenségeknek, formáknak önkényes emberi jelentést ad, ezek variáciős hálózatából olyan jeleket alkot, amelyek mint nyelvi elemek felhasználhatók a kollektiv érintkezésben, sőt az egyén világban való önmeghatározásában is. Nem szabad formákat teremteni, mentesnek kell maradni a szándékos alkotástól addig, amig nem lettünk résztvevői és megfigyelői a formátlan lét teljesen SPOÜSTÁN FORMÁLÓDÁSÁNAK. A táborban folyamatosan arra kell figyelni, hogy milyen a lét formátlanul és milyen spontán utakon teremt az ember formákat e létben. Azért merhetjük a népi dramatikus formákat a szinházi eszközökkel azonosítani, mert: ha igaz az, hogy a mágikus-rituális gesztusok, a rontás, a káromlás, a megidézés, a baj elűzése, az Ima nem más, mint a teljes ÉLETERŐ KONCENTRÁLÁSA egy szövegbe és egy gesztusba, cselekedetbe, akkor ez teljesen azonos a SZÍNÉSZI JELENLÉT sajátosságaival. A mágikus cselekedet közvetlenül azonosítható a szinészi alakitás lényegével. A táborozás alatti szinházi feladatok egy részét a figyelem egy szóba, cselekedetbe, tárgyra való koncentrálási technikája adta. Az élet RENDEZŐELVE egy FIGYEIMI KÖZÉPPONT állandó fenntartása. Nem tagolódhatott a tábori szinházi munka szabadidőre és színházi feladatokra, hanem az egész életet kellett hogy áthassák a szinészi jelenlét alapjai: az állandóan valamire irányított fenntartott figyelmi középpont, a jelalkotás és a spontán formateremtés megfigyelése. Egy kiemelt kellék volt hivatott a kellékhasználat jellegzetességeit folyamatosan ébrentartani: mindenkinél mindig bicska volt és minden helyzetben mindenre ezt használta, kikísérletezve egy tárgynak funkcióján túli, sőt néha azzal el-