Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 19. (Budapest, 1986)

Nánay István: Amatőr színházak tündöklése és bukása

dásban összefonódtak, s mintegy összefoglalását adták négyöt év munkájának* Ruszt József ennél az előadásnál talált rá igazából a későbbiekben sokszor használt "szinpad a szinpadon" effektus előnyeire. A játéktér a színpadra helyezett dobogón volt, ezzel kettős játéklehetőséget teremtett: külön életet élt a szinpad és a dobogó, a néző azt is látta, ami a dobogón kivül, a szinpadon történt, mig a szereplők nem. A megoldás stilusában, történetiségében is helytálló volt, hisz az előadást visszahelyezte egy korabeli vásári szinpadra. A szigorúan megkomponált, mégis a rögtönzés természetességével ható mozgást, a figurateremtést, s szinházi játékstílust a maiság és korabeliség kettőssége szabta meg. A tökéletes ensemble-játékban pazar egyéni alakitások születtek. .A Ksmyónéval jutott ki - elsőnek a msgyar szinházak közül - nyugati fesztiválra az Universités, s ez meghatározó volt további fejlődésére. Egyrészt a nemzetközi mezőnyben igazolódott, hogy az együttes külföldön is állja a versenyt, másrészt olyan szinházi irányzatokkal ismerkedhettek meg az együttes tagjai, amelyek újabb hazei kísérletekre készették őket. Ennek jegyében született meg A nevelő úr cimü előadás, amely a brechti szinházideál addigi legjobb hazai megközelítése volt, de egyben először érződött az a keménység, kegyetlenség a szinészek játékában, amely a későbbi "kegyetlen szinházi" előadásokban teljesedett ki. Természetesen nem a szinpadi cselekedetek voltak kegyetlenek, hanem a tények, amelyeket közvetítettek a darabok, s magától értetődően e tényeket s gondolatokat a maguk kegyetlen valójukban igyekeztek a nézők elé tárni gondolkodtatóul, állásfoglalást kikényszerítendő. Ebben a szemléletben, bár a játékos elemeket sem nélkülözve, vitte szinre Ruszt József a Pör a szamár árnyékábant ás A végzetes szerelem játéká

t. Az előbbiben az akkor divatos zsákvászon "egyenruhába" bujtstott szinészek stilizált játéka általánosította 8 dürrenmatti parabolát, az utóbbi a commedia dell*arte eszközeivel ért el tragikus-kstartikus hatást. Az egyikben az uniformizált

ságban is érvényesülő egyéniség, a másikban az egyediség mögül előbukkanó, általánosan érvényes, mélyen emberi tartalom, s mindkettőben a különbözőképpen meg-