Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 19. (Budapest, 1986)

Késmárky Nóra: Bepillantás Jerzy Grotowski színházi laboratóriumába

Megállnak. A két fáklya megáll. Meggyújtanak egy harmadikat, rohannak tovább. Földbeszúrják a harmadik fáklyát is. Meggyújtanak egy negyediket. Nézzük, hogyan áll a negyedik, az ötödik, a sokadik, hogyan emelkedik a lángolás a hegy tetejéig, hogyan reszketnek az egyforma, narancsszinü lángkelyhek a szitáló esőben, a délutáni szürkületben. /.../ Á lány a fiú vállait fogja. Megmozdítja, maga felé fordítja a fiút, anélkül, hogy elengedné 8 vállát. "Kiáltsd a neved!"- mondja. A fiú felemeli a fejét, ránéz a vezetőjére. Láthatóén kényelmetlenül érzi magát, szégyenkezik - nem könnyű elkiáltani a saját nevünket. "Kiáltsd olyan hangosan, amilyen hangosan csak birod!" - mondja a lány. A fiú csendes, nem forgatja már a fejét, nem néz a lányra, látjuk, a lángoló ösvény felé fordul. Hirtelen elkiáltja magát. A kiáltás elszáll a tisztás felett, elhal, de a hegy túlsó oldalán állók visszakiáltják a nevet. "Fuss!" - a lány meglöki a fiút, az felszalad a hegyre, átgázol a homokon, göröngyről göröngyre ugrál. Eltűnik a csúcs mögött. /.../ Felszántott föld. Fekete. Három oldalról fáklyák veszik körül. Rálépni, kapcsolatba kerülni a földdel! Nedves, hideg föld. A halálra emlékeztet. Meg akarok szabadulni tőle. Nem akarom. A láng fellobban. Ugorj át rajta! Tudom, hogy ezt kell tenni. A lány, aki vezet minket, megölel. Hideg, föld, halál - de az ő teste meleg. Átugrom a tüz-falon. — 68.0. - Valaki behozott egy korsót, tele mézzel. Először nem tudtam, miféle folyadék lehet ez. Valaki belemártotta a kezét. /.•./ Vehettünk mézet a korsóból is, de kaptunk egymástól is, odanyújtottuk a kezünket a többieknek, hogy lenyalhassák ujjainkról. /.../ Azt hiszem, volt még valami furulyaszó is néha, és valami éneklés, dúdolás. /•••/ Es aztán nem tudom pontosan, mi történt. Kettesével vagy hármasával bevezettek minket egy szobába, ahol egy nagy dézsa állt tele vizzel, hogy megmossuk a kezünket és arcunkat. /••./ Anton! JachoZkowski, /.../ odajött hozzám. Búzát vett a kezébe, beledörzsölte a hajamba, lepergette a karomon, és megölelt. - - 73.o. -/.../ a következő órákban, vagy két-három órában, fogalmam sincs, sétáltunk, rohantunk, keresztül az erdőn, uta-