Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 19. (Budapest, 1986)

Késmárky Nóra: Bepillantás Jerzy Grotowski színházi laboratóriumába

Össze, s a szöveget ehhez az egészhez válogatják. Igy születik meg - a Biblia, a Karamazov testvérek, Q},S, Eliot és Simone Weil müvei alapján - a partitúra fonetikai része. Az előadás "fabulája" nem a szövegben van jelen, hanem a cselekvésekben, ezekre épül Grotowski utolsó szinpadi poémája. Az előadás az évek folyamán sokat változik. Egyre kevesebb eszközzel dolgoznak, egyre puritánabb lesz minden. A korábbi "szinházi" kellékek és jelmezek helyébe hétköznapi tárgyak kerülnek, az előadás szavakra épülő rétege egyre elmosódottabbá válik, a nézők térben egyre közelebb kerülnek a színészekhez, s bár itt már és még nem aktiv közreműködők, legalábbis senki nem kényszeriti őket erre - de ez a produkció egyre inkább felszólitásként hat: hozza létre mindenki saját poémáját, feltárva saját személyiségének rejtett forrásait, "Menj, és ne térj vissza többéV^

1 Kezdetben volt a szinészképzés lehetőségeinek kutatása. Aztán a megszüntetés technikája. Végül a technika megszüntetése. Kezdetben volt a speciálisan szinházi nyelv kialakitása. Aztán a rituális szinház. Végül a szinházi ritus. Az Apocalypsis cum Figuris után bármiféle szinházi tevékenység visszalépés, legjobb esetben egyhelyben való topogás lenne. A szinház struktúrája akadályozza a továbblépést ezen az úton. "Ha néző puszta létezése jelöli ki a szinész státuszát és forditva, és ez a kölcsönös reláció /•••/ alkotja a szinház jelenségét, akkor a szinészet végleges és teljes elhagyása nem lehetséges a néző státuszának újrafogalmazása nélkül, s ezzel együtt az egész relációt, vagyis a szinházat is újra /19/ kell fogalmaznunk,"' Ha a színész önmaga

, mint ahogy tulajdonképpen az Apocalypsisben már nem "szerepet" játszik, akkor olyan szituációt kell teremteni, ahol a korábbi néző számára is megadatik az a le-