Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 19. (Budapest, 1986)

István Mária: Koreográfus egy prózai színházban. Milloss Aurél emlékezése a Nemzetiben töltött évekről. Millos Aurél: Közös munkám Chiricóval

stilizált /a gesztusok, a deklamáciő, a tánc, a diszletplasztika, -festészet és -épitészet/, és hogy ezek az elemek az állandó egybekapcsolódás révén egymást kölcsönösen kiegészítik, miközben minden a szüntelen mozgás jegyében történik. Most már csak az volt a nagy kérdés, hogy Chirico felfogása összhangba hozható-e az enyémmel, vagy legalábbis befolyásolható-e? Chirico lelkiismeretes előmunkálatok eredményeivel érkezett Milánóba. Meglepő volt, hogy elképzelései alapvetően megegyeztek az enyémmel. Természetesen bizonyos részletkérdéseket még meg kellett vitatni. A cselekmény szcenikai megformálását illetően született a legkielégitőbb eredmény. Ezzel szemben a keret számára c^ak kompromisszumos megoldást találtunk. Chirico ugyanis a keretet pusztán dekorativ, az összes színpadképhez illő oldalkulisszákkal akarta megoldani. Természetes, hogy a szinház világában nem járatos festő, De Chirico mindent csak a festészet szemszögéből nézett. Én ellenben szükségesnek tartottam, hogy az énekes részek előadóit a keretben helyezzük el, mert ezt a formát éreztera a legmegfelelőbbnek ahhoz, hogy egyrészt az énekhangok Valéry és Honegger által metafizikusán értelmezett szerepének teátrális realitást adjak, másrészt az énekeseket a karmester számára láthatóvá tegyem. /Mint szinházi embernek mindig kötelességem, hogy az ilyen követelményeknek is eleget tegyek./ Mindenesetre különös volt, hogy az a Chirico, 8kinek a festészetét a legtalálóbban mégiscsak "metafizikus festészetnek" nevezik, nem osztotta álláspontomat. Mikor végül belátta, hogy az énekhangok megszólaltatóit a karmester kell, hogy lássa, az oratóriumszerü felállást javasolta. M

egemelt, az egyes kulisszák közé épitett szinteken álljanak az énekesek, s legyenek úgy öltöztetve, mint egy ceremónián résztvevő nép. Ez volt a kompromisszumos megoldás. Annál szerencsésebben oldódtak meg az inszcenálás többi problémái, mind ami a diszletképeket, mind ami a jelmezeket illeti. Egységet alkottak, egymást szervesen kiegészítve. Chirico nak az a hajlandósága, hogy a tárgyakat ne érzéki valójuk szerint, vagy az érzelmeken keresztül lássa, hanem inkább "ideákként", mondhatni metaforikusán értett "fixa ideákként"