Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 19. (Budapest, 1986)

István Mária: Koreográfus egy prózai színházban. Milloss Aurél emlékezése a Nemzetiben töltött évekről. Millos Aurél: Közös munkám Chiricóval

Milloss Aurél, mikor nemrégiben Pesten járt, alkalmat adott rá, hogy elbeszélgessünk. Arról a rövid periódusról kérdeztem, amelyet a harmincas évek második felében Magyarországon töltött, s mely alatt a Nemzeti Szinház biztosított számára lehetőséget az alkotásra. Emlékei, véleménye az ott folyó kísérletről új vonásokkal gazdagíthatja a magyar színháztörténet e ma még vitatott korszakának képét. Milloss Aurél 1935-ben a náci Németországból tért haza, ahol Gaukelei /Szemfényvesztés/ cimü balettje, Laban müvének új változata nagy vihart kavart. Radnai, aki már 1933-ban felléptette Petruska szerepében és rendezést is bízott rá, erre az évre is meghivta Budapestre. Itthon azonban Millosst az a kellemetlen és riasztó hir fogadta, hogy Hadnai halála után az Opera új vezetése a németországi botrány miatt nem tart rá igényt. Kétségbeesett helyzete a fülébe jutott a Nemzeti igazgatójának, Németh Antalnak, aki rögtön meg akart vele ismerkedni, és felajánlotta, hogy dolgozzon az ő számára. Milloss Aurél szavai szerint Németh Antal személyében intelligens, müveit embert és rendezőt ismert meg, olyat, "akivel öröm volt dolgozni". Mint beszélgetésünk során elmondotta, igen hálás volt neki, hogy egzisztenciális gondját megoldotta, de csupán ez a hálaérzet kevés lett volna ahhoz, hogy jól együtt tudjanak dolgozni, ha koncepciójuk alapjaiban nem lett volna rokon. Hogy Németh Antal túl akart lépni a szinházi naturalizmuson, ez a törekvés Milloss számára is természetes volt. Németh úgy érezte, és Írásaiban gyakran hangoztatta is, hogy az új szinház megteremtésében a tánc művészetnek fontos szerep jut. Együttműködésüket megkönnyítette, hogy volt közös szinházi példatáruk /nagyrészt berlini élmények révén/: általuk nagyrabecsült törekvések, elsősorban Granowsky és Tairov rendezései. Ezek az új, a táncos, énekes, akrobatikus mozgású, virtuóz szinész-ideált hirdették, s ennek uralmát a produkció egésze fölött. Milloss hitt abban, hogy a tánc képes a szinházi előadásban résztvevő különböző művészetek Öszszefogására, s a produkció térbeli, illetve időbeli karakterű elemei között a hid szerepét tudja játszani.