Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 18. (Budapest, 1985)

Neumayer Katalin: A Pesti Magyar Szinház megnyitása utáni évtized /1837-1847/ szinpadi nyelvének akusztikus stilusa

összpontosul. S mindezek a változatok csupán egyetlen érzelemnek, a haragnak a hanglejtésformái! Ha tehát a múlt századi szinpadi beszéd hanglejtésváltozatait pontosan, minden részletre kiterjedően akarnánk bemutatni, elemeznünk kellene a szövegből, a drámai szituációból eredő érzelmet, annak speciális változatát, s ezt össze kellene vetnünk az elhangzó előadással. Ez azonban, mint már utaltunk rá, sajnos nem lehetséges. Ezért meg kell elégednünk bizonyos általános jellemzők leírásával. Ilyen például, hogy a reproduktiv beszédnek az élőszónál magasabb volta az 1837-47-es időszakban még fokozottabb lehetett, a továbbélő régi iskola mesterkéltebb hanghordozása miatt. Ehhez járult a hangmagasság erőitetettebb, a természetesének hatónál jóval erőteljesebb változtatása, tehát az indokolatlanul nagy ugrálás. Többször visszatérő kifogás a kritika részéről, hogy az ábrázolt figura érzelmi skáláját nem elemezte a szinész, s igy előadása egysíkú volt, végigdühöngte-kiabálta, vagy végigjajgatta-sirta az előadást. Hogyan hangzott volna a Bánk bán egy mondata 1837 és 1847 között? "

Nem ezt akartam én. nem ezt

!" A mondat kétségbeesett feljajdulást tükröz. Ennek az attitűdnek a dallamformája a mai élőbeszédben felszökő, s utána kvintet, szeztet zuhanó dallam. A reproduktiv-interpretetiv stilusban ugyanez a dallamforma valamivel magasabb intonációval szólal meg. A tárgyalt időszakban az intonáció valószínűleg még magasabb volt, s még magasabbra szökött fel és még mélyebbre zuhant le a dallam. Ugyanakkor viszont ez a mondat: "

El a királyhoz, a császárhoz, a pápához elmegyek

" amely egyre jobban fokozódó haragot tükröz és egyre erőteljesebb dinamikát követel meg, valószínűleg kissé egysikűan, emelt hangon szólalt volna meg. A hangterjedelem kategóriáján belül elemeznünk kell a hangfekvésváltásókat és a hanglejtésformákat is. A hangfekvésváltások mindig az előre megirt szöveg nyelvi formáját követik a reproduktiv- interpretativ stilusban, és érzékeltetik a nyelvi formával kifejezett logikai össze-