Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 18. (Budapest, 1985)

Fried István: Kazinczy Ferenc elfelejtett vígjátéka

Péter

: De kapitány ur akkor nem didereg ugy az utczán, mint én a* kapitány ur táncza alatt; pedig én ha cselédje vagyok is, a* mellett ember is vagyok

." /Kiemelés tőlem. F.I./ Ismét ne essünk a túlértékelés hibájába. 1831-ben /bár éppen a Kazinczy-birtok közvetlen közelében zajló kolerafelkelés esztendejében/ egyáltalában nem mondható merésznek e mondat. Viszont ismét csak ne becsüljük le: Kazinczy egész életén keresztül hitte e szavakat. Egykori rousseau-izmusa, az arisztokratikus elkülönülést helytelenítő vélekedése alig változott, az Erastb

an. az Evander és Alcimnáb

an helyet kapó gondolatok nem kizárólag Gessneréi. Mindössze egy gondolat folyamatos jelenlétét szeretnők bizonyitani, Kazinczy életmüve különböző darabjaiban, különböző időben történő felbukkanását. Következetességet és elszántságot a magatartásban. Ugyanakkor azonban Kazinczy életének tapasztalatait is beleszövi a vígjátékba, a szerénnyel-kevéssel megelégedés nem a horatiusi közhely újrámondásaként jelenik meg, hanem megélt életbölcsességként /Weilemé szájába adva a szavakat/. "...szerencsés csak az lehet, a* ki magát a' maga körülményeibe bele tudja szőni, * s a* helyett hogy sorsát el nem érlelő kivánságaival ingerelné, ott keres örömet a* hol találja." Pelfogható ez a kisszerű körülményekhez alkalmazkodásnak, a kényszerű megalkuvás kifejeződéseként. De éppen Kazinczy életének pályája a bizonyság, hogy nem erről van szó. Inkább arról, hogy a mindig elitélt reprezentáción-látszaton alapuló életforma helyébe a tisztes cselekvést választja, a hasznos munkáét, a fölös fényűzés helyébe a munkás köznapokét. A vigjáték szövegét olvasva kitetszik, hogy Kazinczy helyes11 az elvet: a játéktér, a mozgáskör adott, ezen belül kell mozogni, létezni, dolgozni. Helytelen, ha túllépjük a kiszabott kört, lehetőségeinken túl vágyódunk. Ismét Weilerné a szószóló: "...mesterember feleségét nem illeti meg az atlaczpapucs;