Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 18. (Budapest, 1985)

Tóth Agnes: Bánffy Miklós drámái

KÖLTEMÉNYEK. rROSÁBAW. WEILERHÉ. Oh melly kín az illy vallástétel, még mikor nem vétettünk is! Nem lesz erőm elmondain. Pedig el kell mondanom ; tudnod kell mi történt. WEILER , szertelen hánykódások közt '« tapadozó szeretettel. Szedd össze magad', kedves , és szólj. WEILERWÉ. Vétkes leszek szemed előtt, de lelkem elótt nem vagyok az. Eldől, és zokogásra fakad. WXILEB , vad indulatokba csapván által. Szólj , mondom. WEILE«RÉ. Szólok tehát, ha szeretetedet elvesztem is , ha elkergetsz is házadtól. De míg gyalázatom' vallása tart, engedd fedve tartanom arezomat. WEILER. Szent isten ! ój meg az erőszakos lépéstől, mert nem vagyok többé eszemen. WEILERHÉ. Kiküldél bemutatni munkádat a' praefectusnénak. —Tudtam melly tájon van lakása, de a' házat nem ismertem. E^v cseléd mellettem mène el, azt szólítottam meg j azt Tnondá, hogy nála szolgál, 's felvive előszobájáig. De béeresztetvén, a' praefectusné helyett egy urat találtam. WEILER, rándulásokat ér£Zvén. Tovább, tovább. WEILERKÉ. AZ űr magát a' praefectusnak mondotta, 's midőn el akarék jőni, marasztott, hogy felesége mingyárt haza érkezik, várnám be, 's értsem magától, ha a' hozott papucs kedve szerint leszen-e. Nyájasan bánt velem, kávéja mellé ültete, tudni akará, hol születtem, hol neveltettem, mikor menék hozzád, 's mint élünk, és a' mi minden eszébe jutott. 'S én meg sem álmod/un, hogy színlett jósága, részvétele a' leggyalázatosabb fortély i elszédítetem magamat, 's elbeszélvén