Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 18. (Budapest, 1985)

Tóth Agnes: Bánffy Miklós drámái

IÖLTlMIlTIt FKOlllAI. itt, utálatos teremtések? — Mit Tétettem én, hogy e

T megaláztatást kelle szenvednem? Tudtam-e hogy nálatok vagyok? Gyaníthattam-e, hogy az a' nyájasság, az a' részvétel, az az ellágyúlás , mellyet szád és arczod bazuda, tettetés vol*, te gyalázatos, te undok! — Engem hirtelen megrettenésem téveszte meg, hogy férjemmel magamat itt ne találtassam ; de lelkemben 's isten előtt tiszta vagyok, 's szánásodat, tiszteletedet kívánnom szabad. — Kopogás az ajtón, Weilerné elfordul. K ILENCZEDIK JELENÉS. STRÍZBANXSTZR egy TJJOBCZCZAL. Az ELŐBBIEK. STRÁZSAMESTER. Legényt hozok, kapitány úr. Önkényt álla be ; olvas és ír 's nyelveket tud. WEILERJTÉ, magában. A' férjem

7 fia ! — fennszóval. Szerencsétlen, mi vive téged e' gondolatra, 's mit mondasz magad magadnak, hogy e' lépést atyád' hire's engedelme nélkül tevéd? —feledve neheztelés ét 1

s csak férje* bánatját tekintve. Férjem' nevében könyörgök, kapitány úr előtt j nincs ez egynél több gyermeke, bocsássa szabadon; legalább halasztássá addig fölvétetését, míg atyjával szólhatok. ERKKXYI , magában. Melly szerencsés történet reám nézye ! e' nélkül nem tudom mivel lehetett volna lecsendesítenem. — Az ujonczhoz. Legény, mi a' neved ? UJOXCZ. Weiler Mihálynak hívnak. ERKXXYI. Ki az atyád? WXILXR. A' suszterek' czéhmestere. 12 #

»