Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 18. (Budapest, 1985)

Tóth Agnes: Bánffy Miklós drámái

/PYRHUS/ nek ölébe találtak, és ezeket a tsendes árnyékokat. Azok a képzelődések, mellyeket ez a gyönyörű környék gerjeszt bennem, ollyan édesek, hogy ugy láttzik nekem, hogy a szép Természetbenn való múlatás a leg gyönyörüsógesesebb és a leg ártatlanabb. De már edgy órája, hogy őtet várom. Amott jön valaki a tsere közt, edgy szép Ifjú; ollyan szép, hogy én kívánnám, hogy ő lenne az én Fijam: egyeneseim mi hozzánk jön. ásodik Jelenés Evander s az elébbiek EVANDER PYRHUS EVANDER ARA

TES EVANDER PYRHUS EVANDER Egésséggel Uraim! Egésséggel ifjú Pásztor! újság kívánásból vagy kötelességből jöttél ide hozzánk? Igen is; itt mindég vannak valami tsudállatos emberek a Városból, De mongyátok meg Uraim, nem a Girtai Hertzeggel jöttetk ide, aki tegnap kötött ki a mi partunkra? Igen is. Ugy é, hogy fel hagysz evvel az rossz élettel, és mi velünk a Városba jössz? Én? ha, ha! Az el maradhat. Még kis gyerek koromba voltam Delphos városába. Csudálkoztam mindeneim a mit ott láttam. De tsak nem tserélném fel ezt a mi szép környékünket a várossal, a hol annyi sok uttzákonn keresztül kell nyargalótzni, mig szabad gyepre akad az ember. Te eggyügyü vagy; arra hamar reá szoksz. Bizony nehezeim szoknék azok közzé az emberek közzé, a kik éppenn nem ollyan természetűek, mint mi. Ki nevetik azok az illyen eggyügyü embereket, mint mi vagyunk: mi pedig azért vagyunk ollyan boldogok, mint ők. Mi azzal meg érjük, a mink van,