Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 18. (Budapest, 1985)

Tóth Agnes: Bánffy Miklós drámái

EVANDER ALCIMNA EVANDER ALCIMNA EVANDER ALCIMNA EVANDER ALCIMNA EVANDER Nem, de nekem ha téged nem láthatlak, minden Minuta igen hosszú. Ugyan meg ijjedtem ám, hogy amott fel jöttem arra a partra, ott kaptam Mil ont. Az út közepére állott. Minden Leánynak, a ki itt el akar menni, meg kell engem tsókolni, azt mondgya. De engem még is eressz el, azt mondom neki unalma sann. De ő el nem eresztett mind eddig. Nézzed tsak, azt mondom, kié az a szép fehér tehén, amelly amott a motsárba lubitzkol, és mig oda nézett, akkor el szaladtam a háta megett: már jó messze voltam, mikor észre vette a csalást; minjárt utánnam szaladt. De te valamiről mellyen gondolkozol. Én? Igen is te: úgy tettzik, mintha valamit akarnál mondani, amit nem szeretnél tudtomra adni. Ne téggy már békételenné. Én - nem tudom, hogy meg mondgyam e? Már ha meg is mondod, még nyughatatlanabb leszek. Engem az Atyámnak az én szeretetünkről való kéréseim ellen való ellenkezésl nyughatatlanná tesznek. Mikor vele szeretetünkről beszéllek, mingyárt mélly gondolkozásba esik és töredezett szavokat beszéli. Én is félek: az én Anyám is éppenn ugy tészen. Ma azoknak az öt fáknak az zsengéjeket áldozta meg, a mellyeket akkor ültetett, mikor én a leg első tavaszt el értem; én véletlenül éppenn oda bökkentem, az hol áldozott és hogy meg ne akadályoztassam buzgóságát, az tsere közt maradtam, és onnan halgáttam, hogy igy könyörgött az Isteneknek. - Jól-tevő Istenek! hallgassátok meg könyörgésemet és vegyétek kedveseim ezt az én áldozatomat. Legyetek kegyelmesek az én Pijamhoz, és azokat a tsudállatos történeteket, a