Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 18. (Budapest, 1985)

Tóth Agnes: Bánffy Miklós drámái

/LÁMON/ CLOE a mellyen nekem az én vélt Fiamat, Ev

ändert által adták. Most már tizen-nyoltz esztendős és ollyan szépenn fel nevekedett: hogy úgy láttzik, hogy tsak ebből is jót lehet jövendölni. Te kegyes ember vagy; és azért vagy ollyan áldott. Az ember boldog mindég, ha jámbor és az Isteneket tiszteli: Annak a ki meg nagyot vár, leg kivált kéjpenn kegyesnek kell lenni... De hát abból a dologból ugyan mi lessz már utóllyára? - hisz* itt talán bátraim beszélhetünk titkunkat. LAMON CLOE LAMON /Körül nézi magát/ Bártsak meg érném még azt, hogy mi lessz az én vélt Leányomból, Alcimnából. Most már tizenhat esztendeje hogy rám bizattatott. Viseld gondját jól és tartsd meg azt leg belsőbb titkodnak, azt mondta az az ember, aki őtet nekem által adta. Az Istenek valami nagy dolgot akarnak vélek mivelni. Evander messze földönn a legszebb ember: ollyan szép, mint a Delphis Templom bell kép és ollyan eröss, mint Hercules, az oroszlánnyal is meg birkózna; azomba ki vág elébbe az futásba a birkózásba és más egyebb testi gyakorlásokba. Ő leg szebbenn tud énekelni, mellyre Apolló őtet álmába tanította. Éppenn úgy fellyül múllya Álcimna a többi Leányokat. Ollyan szép, mint a Grátziák, és minden tökélletességekkel, amivel tsak edgy Leány bírhat, telly

es mértékkel bir. Ő fellyül múl minden másokat, mint a rózsa a más egyébb virágokat. Én örülök az ő szereteteknek, de egyszersmind félek is tölle. Talán meg határozták az Istenek, hogy ő nékik szeretni kell edgymást, de mi azt nem tudgyuk. Mindég reménylek, hogy nem fogja őket szerentsótlenség érni. De hiszen mi nekünk nem kell úgy félni az ő szerentsétlenségektől,