Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 18. (Budapest, 1985)
Tóth Agnes: Bánffy Miklós drámái
álláspontunkat. . •"' ' Ám az ördögi gépezetet, mint tudjuk, nem lehetett megállítani, s a kiugrási kisérlet következménye a legagresszívebb szélsőjobboldali irányzat hatalomrakerülése volt. Bánffynak ekkor már csak passzív tiltakozásra futotta, ő is tehetetlenül állt az események előtt: "Tekintettel arra, hogy magyar törvényhozásról többé szó sem lehet, van szerencsém Nagyméltóságoddal tudatni, hogy felsőházi tagságomról ezennel lemondok..." - irta 1944« október 17-én /71/ a magyar parlament Felsőháza elnökének.' ' 1 Két nappal előbb volt ez, mint ahogy utolsóként bemutatott drámája, A nagyúr eltűnt a Nemzeti Szinház műsoráról. Mindaz, ami őt a háborúval kapcsolatban foglalkoztatta és egyre borúlátóbbá tette, drámai müvekben is lecsapódott. Két utolsó drámája: Az ostoba Li és Az Ember fia tolmácsolja számunkra legérzékletesebben azt a szorongást, melyet az ország jelenével és jövőjével kapcsolatos töprengései váltottak ki az Íróból. Mindkét mü élesen utal a háborúra. Mindkettő e háború objektiv, valamint az iró és magánember szubjektív tragédiájának példázataként is felfogható. Az ostoba Li cimü dráma, mely az azonos cimü novellából született - egy háború kitörésének előzményeit és okait vizsgálja, akárcsak az emiitett önéletrajzi jellegű visszaemlékezése. Annak a folyamatnak a mechanizmusát önti itt formába, hogy hogyan lép végzetesen rosszul egy ország, amelynek nincs reális önismerete és nincsenek alkalmas vezetői. Az Ember fia viszont a háború utolsó szakaszára utal, és az embertelen végkifejletre helyezi a hangsúlyt. Az iró látásmódja ebben az esetben, egy fokkal, ha lehet, még pesszimistább, mint Az ostoba Li megírása idején. Első pillantásra furcsának tűnhet ez, hiszen Az ostoba Li még a háború forgagában, valószínűleg 1944 második felében született, Az Ember fia befejezése viszont már a várva várt béke idejére, 1948ra esik. Az elkomorodó hangvétel okát az iró egyéni tragédiájának kiteljesedésében kereshetjük. Abban, hogy az új társadalom Romániában bizalmatlanul kezelte őt, nem hagyott helyet számára, s ezzel mintegy feleslegesnek minősitette mint arisz-