Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 18. (Budapest, 1985)

Tóth Agnes: Bánffy Miklós drámái

az ijesztő vonást, az Ataulfot megrajzoló Tárnáiban a lovagias gyengédséget, a, Hiláriont alakitó Papp Mihályban az elvakult/35/ ságot emeli ki.'^-" A szinészek tehát úgy oldották meg feladatukét, hogy egy fő jellemvonásra kiélezve a figurát, két egysikú értelmezését adták az alakoknak. Az Attilát interpretáló Kürthy Józsefnek egyrészt könnyű dolga volt, hiszen Attila alig jelenik meg, s jeleneteinek nagy része tartással, mozdulatok ünnepélyességével fejezi ki a büszke dicsőséget, a titán! erőt. Másrészt a szerzői utasításoknak megfelelően nehéz dolga is volt a színésznek, mert mindezt "jelentéktelen, kicsiny termetű, keleti csúnyaságú embernek maszkírozva"/ kellett elhitetni, tehát az alak jelleme és külseje, azaz a szerep és a szereplő között kontraszthatást kellett kihasználnia. A kritikák tanúsága szerint ez Kürthynek maximálisan sikerült is, olyannyira, hogy a darab következő, 1921-es Nemzeti Szinház-beli bemutatóján nem kellett megválni szerepétől, sőt Harsányi Kálmán Ellak

jáb

an is őrá osztották Attilát. Márkus az előjátékot két felvonásra bontotta, s ezzel még jobban elnyújtotta a felesleges kitérőket tartalmazó drámát. Igy Attila csak a harmadik felvonás végén jelenik meg. A rendező tervezte a diszleteket is, ötöt, az öt felvonásnak megfelelően, "melyben egyensúlyt tart az önmagát tudatosan mér/37 / séklő izlés ós a sablont óvatosan kerülő eredetiség".

7J

" A látvány igen gazdag kiállítású volt. Kürthy például valódi, diszes fekete lovon jelent meg. A jelmezek, amelyeket szintén Márkus tervezett, furcsák, extrém, az akkori nézőt meghökkentő s egyben lekötő jelmezek voltak. "Fantasztikus szinü ruhák, csikós, sokszínű kosztümök, papi /38/ ornátusok, milyeneket a bizánci festményeken lát az ember".'

J ' Ez a leírás kevésbé mutatja a darab hangulatának megfelelő komor pompát, s a korhüséget, inkább valamiféle vásári jelleget érzünk ki belőle. Az előadás közvetlen reprodukálásában" rendezőpéldány nem állt rendelkezésünkre, a képanyag is korlátozott számban maradt fenn az Uj Idők cimü folyóiratban: /1913/1» 42. old./ A kritikák között tallózva megállapíthatjuk, hogy Kürthy jól közvetítette az iró és a néző között azt, ami Attila alak-