Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 18. (Budapest, 1985)

Tóth Agnes: Bánffy Miklós drámái

garabonciás megjelenése által gyorsul fel hirtelen a dráma menete. Magában a szituációban is találhatók olyan összetevők, melyek túlságosan bőbeszédűen fogják körül a cselekményt. A Mikolt váltságdijával kapcsolatos tervezgetés elnyújtása elvonja a figyelmet arról a később lényegessé váló ellentétről, mely Euthymos és Hilárion vallási elvei között feszül. Ebben az ellentétben ugyanis a lényeges vonások homályban maradnak, az iró csak körüljárja ezt a viszonyt, de nem tapint rá, pedig ennek köszönhető az összeesküvés lelepleződése, Berik és Ataulf halála, mely a népek lelki ellentétének aspektusát zárja le. Szereplőket tekintve, Euthymos figurája is sok kidolgozatlanságot, következetlenséget mutat. Róla, ki a második felvonás végéig kulcsszerepet játszott az összeesküvés szövevényében, e lelepleződés után nem tudunk meg többé semmit. Sorsát nem kiséri nyomon az iró, hanem erőszakosan megszakítja, kiiktatja a drámából, s igy jelleméből fakadó tettének következménye is sötétben marad. Az összeesküvés és a népek közötti ellentét viszonylatai aránytalanul kidolgozottak, s ezáltal Mikolt és Attila útja a nászig néhol elnagyolt. Egyrészt túl sok az információ, másrészt a különböző szálak egymásracsúsztatása miatt a szereplők ismétlik önmagukat, s ezzel a dráma kohéziós ereje fellazul. A szinpadi siker okai A nagyúrr

ól megállapítható, hogy teljes mértékben korának szülötte. Maga a témaválasztás is - a Naplegendáv

al szemben - olyan korhoz nyúl vissza, melynek komponensei sok szempontból feglalkoztatták nemcsak a tizes évek emberét, de a világháború után is előtérben mozogtak a szigorúan tudományos kutatások területén éppúgy, mint a politikához kapcsolható historizálásban és az irodalomban is.