Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 18. (Budapest, 1985)
Tóth Agnes: Bánffy Miklós drámái
tűzte. A bemutató 1907-ben március 18-án volt. Az előadás rendezőjének kilétét homály fedi, a szereplők névsorában viszont olyan nevekkel találkozhatunk, mint Beregi Oszkár /Idegen/, Jászai Mari /Ünő/, D. Márkus Emilia /Virágszál/ Szacsvay Imre /Ijjas/. A nagyobb közönségsiker reményében e Naplegenda olyan közönségcsalogató darabok társaságában ment, mint Molière: Tüdős nők és Tartuffe . Igy is csak három előadást ért meg. Pedig a rendező igyekezett figyelembe venni és kiegyensúlyozni a szinmü hátrányait: azt is, ami magából a műből, s azt is, ami a körülményekből fakadt. Ezért a szerelmi vonalat állította előtérbe, és a darab meghúzásánál ritkította a költői fordulatok bőségét. Pényképanyag sajnos nem maradt fenn az előadásról, igy csak a súgópéldány, és a recepció alapján alkothatunk képet róla./ 1 ^ A kritikák tanúságtétele alapján a szinészi alakitások kitűnőek voltak, ami nem is meglepő. Hogy minden hibája ós hiányossága mellett mégis mennyi újat hozott a drámairodalom helyzetéhez képest, azt Ady Endre rajongó szavai igazolják, habár inkább a költészet modernségét, s a kifejezési forma misztikus voltát üdvözlik bizalommal, s kevésbé veszdkfigyelembe azt a szempontot, hogy a Naplegenda mennyiben felel meg műfaja törvényszerűségeinek: "...Nagy gondolat. Buja költői nyelv. Elegancia a fölfogásban. Mitikus, illatos homály. Sok raffináltság. Megmozgatása sejtéseinknek. Egy modern iras."/ 1 ^/ Am hiába Ady lelkesedése, a darab, ha nem is bukott meg, túl hamar került le a Nemzeti műsoráról. S ez, azon túl, hogy e mü rossz talajra hullott az akkori hazai drámairodalmat és közönségigényt tekintve, a Nemzeti Szinház teljesen más jellegű műsorpolitikájával is magyarázható, melybe nem ülett bele szervesen a Naplegenda . Sokkalta hagyományosabb alapra épült akkor még a szinház műsora és az előadások jellege is, semhogy formai tartalmi lényegét ennek az egyfelvonásosnak teljes egészében interpretálni tudja a színészgárda ós a rendezés, másrészt a szinház közönsége sem ilyen jellegű darabokat várt estéről estére. A köztudatban a Nemzetihez nem éppen a legmodernebb törekvések felkarolása kapcsolódott. Ahogy Ady is irta, valóban a Thália Társaság
