Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 18. (Budapest, 1985)
Tóth Agnes: Bánffy Miklós drámái
Programmes zéde nem különbözött más sikeres képviselőjelöltek liberális szólamaitól, sőt az ls csak a felszínen jelentett apróbb változást, hogy a zsebkendőszavazás után az Alkotmánypártban folytatta a politizálást. Nézeteivel, mint felsőházi tag, probléma-mentesen Illeszkedett a hivatalos irányvonalhoz. Ám az Ígéretes pályakezdés után egyre többször szóltak bele életébe olyan momentumok, melyek megkérdőjelezték és végül lehetetlenné tették, hogy hü maradjon ősei hagyományaihoz. Nem dicskedhetett azzal, hogy mint gróf, mint feudális főtisztségviselő gyarapította a Banffyak hírnevét. Mindenkitől elfeledve, magára hagyott, megtört öregemberként fejezte be életét 1950-ben. Mégis eseményekben gazdag életutat futott be, és tevékenységének jelentős része maradandóbb, említésre érdemesebb annál, mintha megmaradt volna a szokványos pályán, melyet csupán származási körülményei jelöltek ki számára. Hogy sorsa végül is Így alakult, az nemcsak azon múlott, hogy a történelem elhaladt fölötte és osztálya fölött. Legalább annyira fel szeretnénk hivni a figyelmet arra, hogy Bánffy, az ő nyugtalan természete által sem tudta betölteni azt a helyet, melyet osztálya nyújtott neki, de nem is akarta. Gazdagabb életre vágyott ennél, s csak azt csinálta, amit akart is csinálni. Valamit azonban mindig másképpen tett, mint ahogy azt elvárták tőle azok, akik grófi származásából Indultak ki. 1916-ban ő rendezi IV. Károly koronázási ceremóniáját. Feladata, hogy művészi hátteret szolgáltasson az ünnepélyes aktushoz. A koronázásnak ugyanúgy átérzi jelentőségét, és tiszteli Perenc József emlékét, mint az arisztokrácia többi tagja. A várbeli ünnepély mégis majdnem botrányba fúlt. Mivel háborús évet Írtak, az ünnep fényét volt hivatva emelni az a tervbe vett jelképes mozzanat, melynek során az új király katonákat tüntet ki. Arra azonban senki sem számitott, hogy a csillogó, bíborral borított Mátyás templomban rokkant, sebesült, rongyos közlegények járulnak majd az uralkodó elé. Volt érzéke drámai befejezéshez az életben is, és a katarzis /A/ nem maradt el. '
