Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 18. (Budapest, 1985)
Kelényi István: Babits Mihály lélekszinpada
való a művészet" - ezzel nyilvánvalóan arra a paradoxonra kivan a szerző utalni, hogy a nagy jólét is megölheti a tehetséget, sőt az ellentétére is gondolnunk kell, mert a fordítottja is igaz, azaz a nagy nyomor is gátolhatja a tehetség kifejlődését!/ "Ha a dalom meghalt nem élet az élet" - vonja le a keserű tanulságot az ifjú férj; s a feleség, a méltó társ vele indul a Balatonba a halál "hegyére". Igy kapcsolja össze a halálban is sorsát azéval, aki őt dalával életre-haIáira keltette! Az ifjú király, aki pedig megélt már "életet és álmot /Dalt dicsőséget, szerelmet és szégyent"/, a halálra mondja ki a "légyen"-t, s utolsó szavaival kiáltja világgá /saját - ós a költő-tragédiát/: "Dalos ne törődjön az egész világgal, Sohase gondoljon amig él egyébre Csupáncsak a dalra, csupán csak a szépre*" Babits azt a művészi igazságot fogalmazza itt meg, hogy egyetlen költő sem szólhat "mindenkihez", csak azokhoz, akiknek "lelkében szépen szól az ének", s bennük visszhangot vet! A drámát elemző megközelítések, kontúrjaikban megegyeznek értelmezésünkkel. Néhány recenzió - a szöveg teljes közlésekor -/a könyv 1942-es publikálása után/ jelentős megállapításokat közölt. Idézzünk kettőből: "Költészetfilozófia meseköntösben: igy lehetne közelebbről megjelölni Babits Mihály négy részes mesedrámáját". /Csorba Győző/ /18/ Sőtér István pedig igy látta: "Első olvasásra a Csongor és Tündét juttatja eszünkbe ez a mesejáték, mert éppolyan kevéssé ' mese * és * játék *. mint Vörösmarty müve: sőt, talán még kevésbé az!" •••• " - naiv, tündéri látványossága a legkeserűbb vívódások ós kétségek jelképét rejti." *... "Ez a mesejáték voltaképpen magának a költészetnek legbensőbb drámája* "^ 1 ' /Kiemelés tőlem. K.I./ /20/ Sőtér asszociációja a Csongor és Tündére korántsem meddő intuitiv ötlet, hanem filológiailag is termékeny, hasznosítható és pontosítható észrevétel. A bevezetőnkben idézett Juhász
