Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 18. (Budapest, 1985)

Kelényi István: Babits Mihály lélekszinpada

A KIRÁLYLÁNY A PÁSZTOR Életedet unod, azért nem tudás félni* Dicsérem a halált* mert szeretek élni*" A költő - a halál és az élet tragikus összeütköztetéséből az élet hiranikus dicséretét bontja ki, tehát a már Idézett: "mert ami csak élhet mind a halálért él" - élet-álom-halál viszonylatában az önmaga ellentétét ls kifejezi, vagyishogy: minden élet - halálból fakad! A királylány hallgatja és a lelke mélyén beleborzongva talán sejti is, hogy itt a tét, nem annyira az ő gyógyulása, hanem a DAL

, - a mindenkori dal sikere! III. /reaz/ A vihar - talán a legnagyszerűbb, jelképes példázat arról, /T.S. szavaival élve/, hogy "minden új vers csak kisérlet, s újrakezdés

* a Teremtés folytonos újrakezdése". Mert a költő: hatalma, kincsesháza - szavainak szülője és temetője - mindig önmaga! Élete föltámadások és kudarcok sora, azonos a teremtés fájdalmával. Alakja, akarása a jőnásl elzárkózás /az önzés cethalába vonulás/ és a jőnásl ima szüntelen vallomásk

ény szere és kegyelem-áhitozása között feszül. Sorsa: az alkotó és a valóságos élet, a szemérem és kitárulkozás tragikus paradoxoné, A tisztító VIHAR fölidézésében, talán közrejátszott a /később le is fordított/ Shakespearedráma hatása. Ebben a viharb

an is kiderül, ki mennyit ér, hogy lehetséges-e az egyszeri dal teremtő csodáját újra megidézni?! Minden dalos félelme az, hogy a másodszor: - már "csak" kötelességből -dalolt dala pusztulást vagy föltámadást hoz-e önmaga és hallgatója lelkének. Arról beszél itt Babits, amit dolgozatunk élén jeleztünk, amelyről A lírikus epilőgja - és annyi más versében is szólt, vívódásairól: "csak én birok versemnek hőse lenni*..*'^r -Másként: - Magun

król szól az ének A

V Igy fakad ki a főhős a királylány kérésére: - alkotónak és müélvezőnek ls szól ez a szentencia csodálatos mély ért elmüség-