Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 18. (Budapest, 1985)

Kelényi István: Babits Mihály lélekszinpada

5» Fekete gyászu kárpit fehérrel kivirágzik a nagy rózsákat susog s súllyal mint néma vétek hull bársonya fölétek, fullatag vánkosok. 6* Az ólmos álma bársony csiklandó ragyogásán leszunnyad feketén: fullasztó mély az álma s lidércként nyúl a párna az ágynak betegén.

M A beteg királylány- "részben", /vagyis a második/jelenetben ötletes epizódok váltják egymást - remek karika túra-panoptikum ez. A tudálékos orvosok /szinte moliere-i fricskával parodizálja őket Babits/ és az okoskodó udvaroncok, a különféle álművészek serege vonul föl, hogy a királylányt fölviditsa, néhányan csak egy-egy mondatnyi "szereppel", s ezért inkább hang ját ék-megoldást kivan ez a rósz! Van köztük néhány találó figura: Turpi, a törpe, Uj Don, a költő, /aki a kötélen táncol/, Zéta Éta Théta a nagy filozófus, valamint a legbájosabb a zsonglőr: Don Guriga. Mesteri Babits-bravúr, ahogy a szavakkal Is zsonglőrködik a költő, érzékeltetve a hangzással is a látványt, megjelenítve ekként is a szóbüvészt: DOH GURIGA/

15

*

7 "Golyómat a tálon, tálomat a vállon, vállamról karomra guri-gurigálom. Vállam pereméről karom peremére kereken guritam szemek örömére. Párosan a lapdám egyre lebegőben odanézz: már három jár a levegőben. Karomon kereken gurul kereken ki tudom a játékot, mit kívülem senki. Guruló golyóim egemen a bolygók nem üres ügyesség: vérem után forgók