Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 18. (Budapest, 1985)
Kelényi István: Babits Mihály lélekszinpada
"Csak én birok versemnek hőse lenni" - irja A lírikus epilog ja Babitsa, a költő, -se már-már szállóigévé vált sorának hitelét más müveiben is igazolja* Irodalomtörténetében éppúgy mint műfordításaiban és esszéiben Is a lírikus rejtezkedik, /ahogy és akikről szól, mindig vallomás értékű is!/, nem különösképpen meglepő, ha drámai művészetében is a költő mutatkozik meg* Az sokkal inkább meglepheti a müveit olvasót is, ha Babits kapcsán leírjuk - drámaköltő! Dráma és ^abits? - kérdezhetnők költői kérdésként, hogy azonnal igennel válaszoljunk - mert nem csupán fordított néhány klasszikus drámát /Sophokiest és Shakespeare-t/, s nemcsak megírta az "első ének"-nek nevezett Laodameiá t. drámai költeményét /1910ben/, hanem szerzője, költője A második ének cimü mesedrámának is* A cimhasználat egyértelműen visszautal az "első"-re, a Laod a me iár a, ám a "második" 1911-ben keletkezett "ének", verses mesejátéka: a Dal-ról és a ^alos-ról dalol, /s nem csupán a halálon túli szerelemről!/, örök lélek-konfliktusáról, s valahány dalnokéról* 1912. január 8-án Szakolcáról kapja barátjától a következő sorokat Babits: "Kedves Mihály, köszönet és minden jókivánat. Sokat gondolok rád. Vörösmartyd remek, zseniális. Drámád előadását várva várom. /Kiemelés tőlem: K.I./ Én « durate et rebus servate vos secundis aeglse alatt élek, ha élet az enyém. Csiholom az eső és hóverte kovát. Ölel mindig igaz híved Juhász Gyula^ 1 ^ A Babits-Juhász-Kosztolányl levelezés összeállítója, Bella György a jegyzetanyagban hozzáfűzi, hogy A második ének c. mesedrámáról van szó, melynek harmadik felvonása VIHAR címmel megjelent a Nyugatban. /1911. okt. 1./ Később, 1928-ban,
