Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 18. (Budapest, 1985)

Kincses Edit: Csepreghy Ferenc dramaturgiája

lantja fel. Arról van szó ugyanis, hogy Noé csak a saját szűkebb értelemben vett családját viheti be a bárkába. Noé unokája, Azel szeret egy Káin nemzetségébe tartozó lányt, Ráchelt, s a Káin nemzetségnek feltétlenül pusztulnia kell, még akkor is, ha egyénileg bűntelenek. A pusztitás végrehajtója Noé, hiszen ő választja ki, kit visz magával a bárkába. Noé nem komikus nos. Nem esendő a maga hibájában, nyomban a bemutatkozáskor gyűlöletessé válik, s később sem érezzük át a gondjait. A darab Noéja az emberiségnek azt az általánosan emberi alaptípusát testesiti meg, amely teljesen megkövült a maga tisztességében, Káin nemzetségének bűnét azért nagyítja úgy föl, hogy ezáltal önmaga még tisztességesebbnek látszódjék. Nem akar kibékülni ellenfelével, elhatározta magát a gyűlöletre: NOÉ; Vezess fiam, nem szólok már velők Se jót, se rosszat, - nem egy fél igét! Ha azt tudnám, hogy megtéríthetem Egy lélegzettel, amennyi elég Egyszer az Ur nevét kimondani: Inkább nem vennék több lélegzetet J^-' Noét konok erényessége és kételyeket nem ismerő hithüsége teljesen megfosztja emberi mivoltától. Csak később a mámor hatására ébred fel benne az ember, s döbben rá: az ember velejárója a bűn, és ha ^sten el akarja pusztítani azt, el kell pusztítania az egész emberi fajt. Az özönvizet túlélendők és az elpusztitandók kétféle erkölcsiség megtestesítői. A pusztulásra itélt bűnösök erkölcsi fertőben és szexuális kicsapongásokban fetrengenek. Velük állnak szemben Noé jámbornak és feddhetetlennek tartott hozzátartozói. S a darab a továbbiakban arról szól, hogy ezek a "tisztaerkölcsüek" éppen olyan mocskosak, mint azok, akiket halálra itélt az Ur. A bárkában a véletleneknek, a félreértéseken alapuló személycseréknek és a bornak köszönhetően orgiasztikus jelenetek játszódnak le a család tagjai és szerelmi szolgálataikért a bárkába csempészett szeretőik körében* Mire Gábor arkangyal meg-