Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 17. (Budapest, 1985)

Soós Erika: Shakespeare-rendezések a Nemzeti Színházban /1920-1945/

nak nevezi. A második egy véres gyermek, a harmadik koronás gyermek, falombot tart kesében* A látvány elég komikus, ahogy ezek a viaszfigurák fény- és hangjelenségek közepette kiugrál nak az üstből, s az is illúzióromboló, hogy hangjuk messziről a függöny mögül hallatszik. A negyedik jelenés előtt a bar­lang fátyolfüggöny-háttere kivilágosodik ós a kép egy szük ösvényt mutat. Nyolc király jön egymás után, a sor végén Banquo-val, majd Macbeth szövege után tömegjelenetté fejlődik a kép, egyre több koronás fő tolong hátul. Banquo pedig vi­gyorogva mutat rájuk. A jelenet a boszorkányok extatlkus táncával zárul, mialatt a barlang lassan összecsukódik. A díszletek másik csoportja csak jelzésszerű, tehát Hevesinek azt a törekvését tükrözik, hogy a S hakespeare-drámák színpa­dát leegyszerűsítse. A díszletek gyorsan változnak, a nyílt­színi változásokat zene és sötét előzi meg. Az előadás ettől pergővé válik, de ugyanakkor részeire is esik, a különböző képek a figyelem jelentős részét elvonják. Három helyen alkalmaz változtatást a diszletek miatt. A harmadik felvonás második szinében a Szolga-Lady párbeszédet és Macbeth első szövegét kihúzza, igy a Lady kívülről jöhet be s a színpadképet nem kell változtatni. Ugyanezen okból röviditi le Banquo halálának jelenetét, amely csupasz szín­padon játszódik és csak a gyilkosságra korlátozódik. A végső csatajelenetet a várban játszatja, hiszen elképzelhető az is, hogy Macduffék elfoglalták. Ezzel meg tud takarítani egy disz letváltozást. A szövegből kihúzza azokat a részeket, melyek a vár előtti ütközetre utalnak. A húzások fennmaradó része időmegtakarítással indokolható, a dráma megértéséhez nem szükséges epikus részeket hagyatja ki Hevesi a színészeivel. Ilyen például a negyedik felvonás harmadik színének egy ré­sze, ahol Macduff a skóciai viszonyokat részletezi. Ugyanaz a kettősség, ami a színpadképben megvan, a színé­szi játékban is fellelhető. Macbethet Ódry Árpád alakítja, aki akkor már túl van a Hamleten, a Bánk bánon és a III. Richárdon. E nagy szerepek főleg az egyidőben játszás és a kevés próba miatt erősen rányomják bélyegüket új játé-

Next

/
Thumbnails
Contents