Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 17. (Budapest, 1985)

Soós Erika: Shakespeare-rendezések a Nemzeti Színházban /1920-1945/

színháznak jóformán egyetlen igazi Shakespeare-szinésze volt, Jászai Mari, Shakespeare drámái azonban kiváló férfi színészeket is igényelnek, A játékstílus terén is elég nagy az összevisszaság, A Nemzeti Színházban lényegében háromféle irányzat ól egymás mellett. Az úgynevezett deklamáló iskola legjelesebb képviselője Jászai Mari, de mellette kevésbé tehetséges emberek is játszanak a szinpadon a stilus merev védőbástyái mögé bújva, A másik iskola élharcosa a rendezőként is ismert Ivánfi Jenő volt, aki a Comédie Française kissé éneklő stílusát próbálta a magyar színjátszásban elterjeszteni. Az úgynevezett természetes beszéd hivei közé pedig olyan nevek számithatók, mint Ódry Árpád, Pethes Imre, Hevesi Sándor, Ezek után természetes, hogy a társulati összjáték megvalósítására még kisórletek is ritkán történtek, A színészek egy része a régi módon játszott, a csúcs jeleneteknél kieresztve hangját, hatalmas gesztusokat használva, másik részük viszont az élethez igazodó járásban, beszédben vélte felfedezni a művészet titkát, A polgári drámákban még csak elfogadott volt az új elv, de klasszikusokat előadni csak a régi módon lehetett. A hagyományos színjátszás típusokat, sablonokat csinált Shakespeare sokrétű alakjaiból. A szinészek egymástól tanulták, hogy milyen gesztus-, illetve mimikai rendszer, hanghordozás illik Macbeth-hez, a III. Richárdhoz s igy az alakteremtés komédiázássá fajult. A színpadi nehézségeket fokozta a szinház épületének korszerűtlensége. A Nemzeti Szinház 1908-ban költözött át a Népszínház épületébe, melyet jóindulattal is csak hangnyelő hodálynak lehet minősíteni. A szinház sokrétű problémáit az igazgatóság Paulay halála óta nem tudta megoldani. Hevesi igazgatása előtt lényegében a szinház egy túlhaladott játékstílushoz ragaszkodott, melynek összes hibáival, korszerűtlenségével az új igazgatónak kellett szembenéznie, s egy modern Shakespeare-kultuszt kiépíteni. Ennek érdekében meg kellett szüntetni a Shakespeare-drámák jogtalan megcsonkítását, a zsúfplt és mégis szegényes színpadképet, a műre nyomasztóan nehezedő hamis szinészi pózokat. A másik rendező, Németh Antal fellépése is a szinház egy válságos korszakának vet véget. Felkészültsége, munkabírása,