Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 17. (Budapest, 1985)

Molnár Ágnes: Palasovszky Ödön színháza

ra is. A hangmagasság és a 'hangson játékát önként megadja a gondolatok kibontakozása, az érzelmek, szenvedélyek hullámzása. A mondatok nyugodt hömpölygése, a fokozatos emelkedés, elementáris dübörgés, tehát a kifejezés szines változatossága szervesen vezetett el a szövegnélküli indul

at hangokhoz. A spontán tömeghangokat: morajokat, felcsattané kiáltásokat, hangfoszlányokat, amelyek a kórus egyik legerősebb művészi eszközét jelentették, a szövegmondással párhuzamosan vagy azt felváltva alkalmazták. A szólamok ugyanolyan gazdag lehetőségeit dolgozták ki, mint amelyekkel az énekkarok rendelkeznek. Egészen új művészi lehetőségeket tártak fel a többszólamúság, az indulathang-orkeszter "hangszerelése" által. /26/ Szelényi István egyik Írásában 1 utal azokra a nehézségekre, amelyeket a kórusmüvek előadásmódjának rögzítése jelentett. A kottához hasonló, de annál összetettebb lejegyzési mód vált szükségessé. Egyrészt mert az emberi beszédnél a hangmagasság változása folytonos sort alkot, amit a zenei kottával nem lehet visszaadni. Másrészt a hangmagasságon túl a hanglejtés, ritmus, hangsúly, dinamika preciz, egyértelmű leirása is szükséges volt. Cikkében Szelényi úgy véli, hogy ha majd eleget tudnak tenni ezeknek a feladatoknak, akkor a költemények csak úgy fognak befejezettnek számitani, ha előadásuk módja is meg lesz határozva. Ami ebből a szempontból érthető, de másrészt roppant különös kivánság, hisz többnyire központozás nélküli müvekről volt szó. Palasovszky Ödön /27 / Punalua " cimü könyvében meglehetősen bonyolult, nehézkes módszerrel próbálkozik az indul

athangok, kiáltások leírására. "Az izzólámpa mámorában, Íny hangok és torokhangok játékával: "A Punalua-kiáltás: dim