Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 17. (Budapest, 1985)
Molnár Ágnes: Palasovszky Ödön színháza
összefüggő, néha egy alapgondolattal vagy keretmesével egymáshoz kapcsolt jelenetek változatossága vonzó hatást gyakorolt a közönségre. A revü szerkezeténél fogva mentes minden béklyótól, műfaji korláttól, nem köti a cselekmény egysége sem. Olyan eszközökkel él, amelyeket a legkülönbözőbb területekről szedett össze, ezért hatása szuggesztívebb lehet a polgári drámánál. Ezeknek az előadásoknak a lényege a fantáziában rejlik, ezáltal szerveződik, elevenedik meg ez a műfaj. Fő jegyei: a meglepetés, a változás, a kontrasztok, s hogy mindenképpen nagy teret enged a képzelet világának. Szakit a naturalista színpadképpel. Lehetőséget nyit a közvetlen akcióra. A szinpad és a nézőtér kapcsolata mindvégig igyekszik megőrizni valamit a hajdani csapszékek, műsoros szórakozóhelyek oldott ságából, intim jellegéből. A rugalmasabb felépítésű kabarénak még egy fontos jellemzőjét használták fel: a társadalmi-politikai szatirikus jellegét. A műfajnak minden korban elmaradhatatlan kelléke az alkalmi, aktuális, lehetőleg kritikus mondanivaló. Ennek meghatározó voltát egyrészt a "számok" kicserélhetősége, másrészt a rögzitetlen részek, a konferanszié szerepe biztosítja. Nagy Endre kabaréja életben tudott tartani commedia dell*arte típusú jeleneteket is, amelyekben a közkedvelt tipusokat alakító szinészek szinte estéről estére gyúrták át a párbeszédeke t. // ^ // A konferansziénak az aktualitások, a borsos szatíra megszólaltatásán túl össze kell kötnie a műsor számait, irányítania az előadást, az alapmotívum hangsúlyozásával meg kell teremtenie a sokféleségben az egységet. Feladata nem a függöny előtti monológ, hanem a közönséggel való közvetlen kapcsolat megteremtése, amelyben nemcsak a közönség egészével, de egyes nézőkkel is folytathat párbeszédet. A kabaré és a revü politikus sága, lendületes látványos megoldásai és a közönséggel való közvetlen kapcsolata miatt a legdinamikusabb szinjátéktipus volt a század első felében. Az új utakat kereső színházak számára a legalkalmasabb szinpadi formának bizonyult. Ebből a szempontból messze felülmúlta a 20. század által teremtett másik játéktipust, a sza-
