Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 17. (Budapest, 1985)

Molnár Ágnes: Palasovszky Ödön színháza

sének adott igazat, aki szerint a közönség Ízlése 10 évvel megelőzi a színigazgatókét. SZINJÁTEKTIHJSOK "Az új vers, a kötetlen tánc, az új dráma, az új játék úgy kivánta, hogy lehántsam, lehántsuk a szavak burkát és a mozdulatok fölöslegeit. Meg kellett szabadulniuk e szokványok üledékétől, szét kellett törnünk a kihűlt kapcsolatokat, szakitanunk kellett a kasírozott színházzal, a dráma kompromisszumaival, mindennel, ami nem igaz, ami hig vagy édeskés. Vissza kellett adnunk a szavak nyers erejét, a gesztusok fa/8/ nyar tisztaságát."' 7 Ez a célkitűzés nem jelentett mást, mint a színpadi játék minden konvenciójának, elsősorban az életszerűség, az illúzióteremtés követelményeinek félreállitásával kidolgozni a szinpadi h8tás új lehetőségeit. A. beszéddel, a mozgással, a hang- és fényhatásokkal való kísérletezés a legegyszerűbb, legtermészetesebb elemek megkeresésére, a döntő jegyek kiemelésére, variálására, gazdagítására törekedett. A teatralitás vállalásával új utakat kerestek a művészi hatás, a kifejezés, a megjelenítés számára. Az első lépés a drámával, a szavak színházával való szakítás volt. Folytattak mozgáskarakterológiai tanulmányokat a természetes mozgáskifejezések megismerésére, kísérleteztek a tömeg szinpadi megjelenítésével, akcióival, a különböző indulathangok, zörejek hatásával, a fény árnyék- és térhatásával. Kutatták a modern élet elemeinek, vágyainak és kétségeinek a kifejezését, a legbensőbb emberi érzések megjelenítését. Olyan témákat vittek szinpadra, amelyek korábban ismeretlen területek voltak a drámairodalom, s igy a szinház számára is. Egyaránt hatni akartak a közönség fogalmi és képi gondolkodására, képzeletére és emocionális világára. A szövegmondás mellett tehát kellő súlyt kapott a testjáték, a mozdulat művészete, a látvány, a tér, a dinamika és a ritmus.