Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 17. (Budapest, 1985)

Soós Erika: Shakespeare-rendezések a Nemzeti Színházban /1920-1945/

Ugyanxlyei e^szerü módon oldja mag a harmadik felvonást is. A diszlet ugyanaz, mint az első felvonás első képe, a lépcsős részen történik a nászmenet felvonulása, majd a fiatal házasok hát­tal ülnek le a nézőtérnek, s onnét nézik az oszlopok közt előadott szinjátékot. ^nnek célja az lett volna, hogy hang­súlyozza: a királyi pár már nem aktiv szereplője a játéknak, ahogy a fiatalok sem, s szinte egybeolvadnak a valódi nézők­kel. Az elképzelés hibája mindössze annyi, hogy Théseuséknak továbbra is van szövegük, s a mimikái hatások elveszésével gyengülnek gúnyos célzásaik. Az antik athéni képekkel szem­ben az erdei jeleneteket romantikus hangulat jelzi. Németh Antal erdeje nem dzsungel, hanem egy Athén melletti liget, mely csak az éjszaka sötétségében és Puck varázslataival vá­lik félelmessé. Pölé csillagos ég borul, a teret a már ismer­tetett szentivánéji körfüggöny zárja le. A szinpadon mindössze néhány könnyen mozditható kellók van, a fák és bokrok áthelye­zésével jelzi a rendező az egyes erdei részletek megváltozá­sát. Az egész képet kékes fénnyel világitja be, amely ugyan­úgy állandó kisérő je a második felvonásnak, mint e két másik­nak az egyenletes sárga fény. Szakit a fény-árnyék játékkal, a kétfajta világot színekkel is szétválasztja. Napfényes sár­ga és rejtelmes kék, ezek az előadás alapszinei. Az egész kiállitás azonban eléggé szegényes, főleg az erdei jelenetek egysikúak. A fák ós bokrok valóban máshol és máshol vannak, de végülis ugyanaz a diszlet próbálja a csodavilágot felidéz­ni. Ráadásul Németh Antal következetesen kihúzza a szövegből a leiró részeket, igy még a költői nyelv szépsége sem segit. Némi álomszerüséget hordoz a világitás, csillagok vetitése, és a tündérkirály és királynő jelmeze. Titánia és Oberon csillogó ruhában vannak, az egésznek olyan a hatásai mintha fémből készült volna, csak kevésbé merev. A fejükön strass­diadém, s az egész kosztüm szinte a szó valódi értelmében szemkápráztató. Mozdulataik tánclópésekre emlékeztetnek, be­szédük az éneklés és a szavalás határán van. Ezt az előadást viszi át Németh Antal 1938. június 18-án a Margitszigeti Szabadtéri Szinpadra. A változások lényegében

Next

/
Thumbnails
Contents