Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 16. (Budapest, 1985)

Nagy Adrienne: Szigeti József, a színész

Ám Szigeti ismét nem tanult, nem tanulhatott az esetből. Lám, ismét Ő győzött. Aligazgatói leváltása után azonban új időszak következett. Paulay lett a Nemzeti igazgatója, Mihalovics Ödön pedig a Tanodáé. Egyre jobban ügyeltek tehát az intézeti rendre, még a tónusra is. Szigeti azonban esküdt ellensége volt minden újitásnak. Elképzelhetetlennek tartotta, hogy neki tanrendet szabjanak, hogy esetleg valakinek panasza legyen ellene, pláne, hogy azt valaki meg is hallgassa, mikor eddig csak "repülhetett", ha bármiben nem értett egyet vele. Iszonyatossá vált. A tanáriszoba eddigi kedélyes légköre, melynek nem kevéssé ő volt a biztositója, állandó feszültség szinhelye lett. Paulayval már a szinházban összeveszett, amely folytatódott nap mint nap. Pőként az új hangsúlyozási törvénynyel volt megakadva. Tanártársai már kerülték, annyira morózus, pörlekedő emberré vált. Az igazgatót is gyanús szemmel nézte: állandó félgúnyos megjegyzéseket, célzásokat tett, ha az bebenézett hozzá. Végül az igazgató először jóindulatú, majd egyre türelmetlenebb utasitását sem teljesítette. Nem volt hajlandó semmilyen jószándékú tanácsot, figyelmeztetést megfogadni. Ezúttal azonban rajtavesztett. Mihalovics megelégelte ezt a szinte betegesen dacos ellenkezést, és gr. Csáky miniszter tudtával és beleegyezésével felfüggesztette Szigetit, aki nagyon meghökkent. A hivatalos forma még azt is ajánlotta, hogy mondjon le önként, mert az ellenkező esetben foganatosított fegyelmi vizsgálat nem lesz pozitív ránézve. Igy kénytelen-kelletlen lemondott és mélységesen megbántot/Q O / tan, sértetten, haraggal hagyta ott az intézmény falait.' Sajnos, hiába volt remek szinész, hallgatói körében kedvenc, szuverén egyénisége miatt, jókedvében kellemes ember, rapszodikus, sértődékeny cezaromán természete mindig bonyodalmakat okozott minden területen. Pedig a színpad volt az élete! Ott ő volt a kedély megtestesítője. Ahogyan a Csókon szerzett vőlegény c. darabjában Ripacs szájába adja hitvallását: "Ne bántsa ön uram, ezeket az embereket. Becsülje meg a színészt bármily körülmények közt, mert higyje el Ön, hogy ezen emberek között még a legrosszabb se