Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 16. (Budapest, 1985)
Nagy Adrienne: Szigeti József, a színész
Iáit, kedélyes Szigetit beleképzelni. Azonban a művész az eddigiektől eltérő, teljesen új fösvényt formált. Nem tragikusra, komikussá szinezte az alakot, de ugyanakkor "kedélyessége , /79/ hozzá csalódott Harpagon bizalmatlan zsugoriságához." 7 A fösvény vad szenvedélyét szinte "pénzvallássá" tette a nagy jelenetben. "Vérfagyasztó látvány volt, amint zilált hajjal, rémisztően eltorzult képpel, rángatózó, elkékült ajakkal, légbe fúrt szemmel iszonyúan remegve tántorgott a szinpadon, "^ 80 ^ a "fösvény kísértete." Haja összeborzolva, ingét feltépte, jajgatása, már a belépés előtt a kulisszák mögül behallatszott. A tolvajt üldözve felizgatott képzeletében a saját karját ragadta meg, majd összeesett. A rohamokat kimerült ellágyulás váltotta fel: fájdalom az aranyak miatt. Ez a felfokozott játék teljesen kimerítette a művészt, ezért a jelenet végét csak jelezte, mégis "előttük állott a fösvénység egész önzése, bruta/81/ litása és tragikomikus megsemmisülése." 7 ' A szinházban a szinészi játék, az egyéniség volt a számára a döntő. Gyakran mondogatta tanítványainak: "A szinész önmagából alkot, önmaga az a hangszer, amelyen játszik. De hangolatlan zongorán maga Liszt Ferenc sem tud játszani. Egyéniségünket tehát, azt a csodálatos hangszert hangolni kell, hogy virtuóz kézzel azt a hangot csaljuk ki belőle, amelyet akarunk. "^ 82 / Ehhez tartotta magát egész életében. A játékhoz a nagy tágas teret szerette, ezért elvi ellensége volt mindennemű túldiszitettségnek, ellensége tehát a Paulay által kezdeményezett "meiningenizmusnak" Nem a bútor játszik, hanem én! /84/ - ez volt az elve, amihez 1895. február 15-ig, visszavonulásáig ragaszkodott. 4«/ Szigeti József a színészekért Szigeti sokat tett szinmüvészi és irói munkásságán kivül is a színészekért, öregekért és ifjakért egyaránt. 1857-ben - már mint a Nyugintézeti választmány titkára magára vállalta a Nemzeti Színház Nyugdíj intézeti Naptárának 1858-as szerkesztését, amellyel a nyugdíjas szinészeket, ill. az elhaltak hozzátartozóit segíthették.
