Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 14-15. (Budapest, 1984)

Nemes G. Zsuzsanna: Kirsonról és a Kenyérről

Vezető helyet a drámairodalomnak (Dramaturgien. - na peredovi je pozicii) cimü Írásának esetéhen éppúgy, mint a kongresszusra készitett beszédében, melynek A szocialista realizmusért a drámalrásban (Za szocialisztyicseszkij realizm v dramaturgii) cimet adta. Sztálin agyonidézett szólamát forditja a maga nyelvére Kirson, amikor a drámairás, a szinpadi műfajok törvényszerűségeit ,f

az emberi lelkek építőmestereinek

11 szánt közhelyből vezeti le: "Hekünk 'emberi lelkeket' kell *épitenünk*. Ez pedig csak ugy lehetséges, ha drámairásunk a nagy jellemek megteremtésének utján halad, ha olyan alakokat alkot, amelyek tanító, nevelő példává válhatnak, hosszú időre mély nyomokat hagyva az emberek emlékezetében. Másképpen fogalmazva: 'helyzeteket* kell bemutatnunk, amelyek ténylegesen kifejezik az uj valóság lényeges és sajátos tulajdonságait, s mindezt ugy kell tennünk, hogy az emberek ábrázolása gyakorlatilag jellemük valódi feltárását jelentse, ugy, hogy az emberek bemutatása megfeleljen ügyeik-dolgaik valósághű felmutatásának. Nem szükséges szembeállítanunk a helyzetek dramaturgiáját a jellemek dramaturgiájával. De világosan le kell szögeznünk: az egyedül a külső jegyekkel ábrázolt helyzetek dramaturgiája - melynek követésére a 'balos' teoretikusok szólítanak fel bennünket - nekünk idegen. 'Tipikus jellemek tipikus körülmények közötti* ábrázolására van szükségünk, ahogy ezt Engels, az angol Írónőhöz, Harknesshez cimzett levelében oly nagyszerűen megirta. Máskülönben a drámairodalom nem felelne meg azoknak a követelményeknek, melyeket a munkásosztály és pártja vele szemben támaszt. Ezért azután a jellemek problematikája - ellentétben néhány elvtárs véleményével, akik meglehetősen kategorikusak Ítéleteikben - egyáltalán nem régen eldöntött és megfáradt valami, hanem a jelen körülményei között, fejlődésünk uj lépcsőfokán, egy számunkra rendkívül fontos és aktuális problémát jelent, mely egy csöppet sem távolodik el a valóság igazában, az élet sűrűjében, abban annak minden "állapotával" és "helyzetével" együtt elmélyülni szándékozó feladatától. Tehát az alkotásban mi a nagy eszmék oldalán állunk, el-